„Trump mandátuma folytonos bikaviadal volt. De a bika nem ingott meg. Ellenkezőleg, történelmi eredményeket tud felmutatni. A legfontosabb az, hogy nem indított egyetlen háborút sem a bolygón."
A mai politikai helyzet a választások és a járvány érdekes együtthatásának eredménye. Klaus Iohannis annyira erőltette az előrehozott választásokat ez év tavaszán, és annyira elhanyagolta a járvány elleni fellépést, hogy végül mindkettőt elpuskázta.
Klaus Iohannis államelnök kormánya kész felállni.
A PNL a jelek szerint tanult az eltelt zaklatott év tapasztalataiból, jelentősen frissített, jó csapatnak tűnik, leggyengébb pontja véleményünk szerint az a tagja – a csapatkapitány –, akinek a neve nincs is ezen a listán.
"Vállaljuk, hogy komoly tapasztalattal és jó hírnévvel rendelkező szakembereket javasolunk. A miniszterelnöki tisztségre Florin Cîțut, a parlament szenátusának elnöki tisztségére Anca Dana Dragut (USR-PLUS), a parlament képviselőházának elnöki tisztségére pedig Ludovic Orbant (PNL) javasoljuk."
Az egyetlen csodálkoznivaló az AUR sikerén az, hogy csak most következett be. Jó hazai szokás, hogy a romániai politikai kérdéseket csak egy burokban, a nemzetállami kereteken belül értelmezik. Ez az…
Majdnem teljesen végleges: ennyi parlamenti képviselője (képviselője + szenátora) van az egyes pártoknak, alakulatoknak – a nemzeti kisebbségek 18 képviselőjével együtt összesen 466. Látszik, hogy a PSD elég jól megnyerte…
No de miért kapaszkodik Orban is, Barna is ebbe az esélybe? Nem önmagában a házelnöki magas pozícióért. Legalább annyira kell attól félniük, hogy magas tisztség nélkül saját pártjuk fokozná le őket a választási sikertelenségre hivatkozva – és az a „le” nagyon lent lehetne.
A PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ küldöttségei ma első körben tárgyaltak egy új parlamenti többség létrehozásáról. Három szinten zajlanak a tárgyalások: politikai vonalon, a kormányprogramról, valamint a parlamenti többség…
Remek részletes leírást ad A lej ellen spekulált, miniszterelnök lehet – kicsoda Florin Cîţu? cím alatt a miniszterelnök-jelöltről (ejtsd Kücu) a Maszol hasábjain Szőcs Levente, A Háttér rovat szerzője. Nem…
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.