Kikapott Albániában a magyar válogatott

Volt azért a magyar csapatnak is helyzete, Szalai Attila hosszú passza Kleinheislert találta meg, a magyar játékos kicsit hosszan vette át, majd belelőtte a kapusba. Orbán pedig egy szöglet után lőtte mellé a labdát.

Iványi Gábor Budapest díszpolgára lett

Iványi Gábor Budapest díszpolgára lett
A MET-et hivatalos egyházi státuszától is megfosztották a 2012-es egyházi törvény értelmében, s bár azóta az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította, hogy ez jogsértő volt, egyházi státuszuk továbbra is rendezetlen.

130 millió forint az Előválasztás költségvetése

130 millió forint az Előválasztás költségvetése
Az előválasztás teljes költségvetése körülbelül 130 millió forint lesz, de a rendelkezésre álló összeg az adománygyűjtés sikerétől függően növekedhet. A jelenlegi költségvetést a pártok hasonló arányban biztosítják, ami kiegészül azzal az 1,7 millió forinttal, amit az előválasztás megvalósítására adományoztak eddig a magyar állampolgárok.

Orbán Orbán kötcsei beszédéről

Az elmúlt tíz-tizenegy év Orbán Viktor szerint sikeres volt, megerősítették például a nemzeti identitást, és munkaalapú társadalmat hoztak létre. A választás tétje, hog visszatérünk-e a 2010 előtti állapotokhoz.

Ferenc pápa fogadja dr. Róna Tamás főrabbit

Róna Tamás főrabbit első alkalommal hat évvel ezelőtt Rómában fogadta rövid magánkihallgatáson Ferenc pápa. Szeptember 12-én a budapesti Eucharisztikus Kongresszus záróeseménye előtti személyes találkozón újra üdvözölhetik egymást.

Orbán és Ferenc pápa

"Amikor egy személy előtt állok, a szemébe nézek, és hagyom, hogy a dolgok csak folyjanak. Fel sem merül bennem, hogy belegondoljak, mit fogok mondani, ha majd vele leszek, milyen jövőbeli helyzet lehetséges."