Az utóbbi években az RMDSZ választási kampányaiban is sokat vett át a magyar kormánypártok slágertémáiból, a migráció és „Brüsszel"-ellenességet azonban sosem tűzte zászlajára.
“Ebédelsz egy jó étteremben és a melletted lévő asztalnál észreveszel egy albánt, csillag tetoválással, majd a másik asztalnál egy gengsztert az ír maffiából. A minap sorban álltam az élelmiszerboltban, és az előttem álló gyerek megfordult, és Kalasnyikov volt a homlokára tetoválva.
Sokszor érte a bírálat, hogy nem építette fel az utódát. De valóban az ő feladata lett volna? Németország nem diktatúra, ahol az aktuális politikai vezető határozza meg, ki lépjen az örökébe, ennek demokratikus folyamatnak kell lennie. A gond inkább az volt, hogy mindenkit elhomályosított.
A mi esetünkben első helyen a nemzeti, etnikai identitás áll. Ez a másik nemzetpolitikai alap, ez a legerősebb közösségszervező elv, és ezt nem szabad a kormányzás alatt sem szem elől téveszteni.
A szavazás 16:30-kor befejeződött. Óriási sorok alakultak ki a szavazóurnáknál, hiszen rekordszámú, 4.874 küldött jelent meg a kongresszuson. Egy küldött leesett a színpadról, a rohammentősök kiszálltak és kórházba szállították.
Ráadásul egy másik ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter kétszer is kijelentette a nyilvánosság fórumain, hogy a legtöbb meleg a Fideszben található. Sőt, azt is szóba hozta, hogy...
Alkotmányozni nem parlamenti többséggel, hanem társadalmi többséggel lehet, ennek módja a jó kormányzás, a nyitott alkotmányozási folyamat és az alkotmány népszavazással történő megerősítése.
Ez a fórum a demokrácia fenntarthatóságáról szól. Ez azt jelenti, hogy mi itt mind törődünk a demokráciával, és relevánsnak érezzük azt a kérdést, hogy lehet-e, illetve hogy hogyan lehet a demokrácia fenntartható.
A képviselők a dokumentumban „a lehető leghatározottabban” bírálják a szejm által elfogadott médiatörvény-tervezetet. Ezt „a kritikus tartalmak elhallgattatását és a médiapluralizmus elleni közvetlen támadást” célzó kísérletnek minősítik, amely az uniós és a nemzetközi jogot egyaránt sérti.
„Tudom, hogy durván hangzik, de Magyarország esetében már tényleg nem lehet demokráciáról beszélni, mert minden ellenőrző mechanizmus kiürült. Orbán Viktor gyakorlatilag akkor is megtartaná a hatalmat, ha jövőre elveszítené a választásokat.”
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.