Trump a CBS betiltását sürgeti

Trump a CBS betiltását sürgeti
A műsorvezető megjegyezte, hogy Trump „átírta a történelmet, hamisan azt állítva, hogy Ukrajna kezdte a háborút”, majd levetítették azt a klipet, amelyben az amerikai elnök Zelenszkijt „diktátornak” nevezte.

NJF: Ferenc pápa Mária-ikonja

NJF: Ferenc pápa Mária-ikonja
A képet a Santa Maria Maggiore-bazilika főhajójában őrzik, a kegykép számára V. Pál pápa által építtetett kápolna oltára felett. A kép a középkor óta különös tiszteletnek örvend. A rómaiak veszélyek, szerencsétlenségek elhárítása érdekében keresik fel...

Száday Rezső: Mitől édes a tea?

Száday Rezső: Mitől édes a tea?
„Miközben a társadalmon belül mind az önmagukat baloldaliként, mind pedig liberálisként meghatározó szavazók aránya évtizedek óta 30-35 százalék körül mozog, a bal-, illetve liberális pártok támogatottsága alig éri el az 5 százalékot”. Ez több mint elgondolkoztató.

Szele Tamás: Aletheiszthenész prognózisa

Szele Tamás: Aletheiszthenész prognózisa
Nem a népszerűség kedvéért publikált március 15. és április 5. között – azóta elnémult – hiszen a valódi nevét nem árulta el, és nem is az anyagi szükség vitte rá, mert egyetlen vörös centet sem kér a közönségtől támogatásként. Idegen hatalom ügynökének sem gondolnám