Azok a felhasználók, akik a kormányzati honlapon regisztrálnak, vállalják, hogy adataik Rogán Antal propagandaminisztériumához és a választási rendszer szoftverét üzemeltető Idomsoft céghez kerülnek.
Sok minden kiderül a Provinciáról és annak meglehetősen ellenséges fogadtatásáról az akkori magyar kormányzat részéről. Tehát nemcsak Bukarest próbálta meg „hatástalanítani” az Erdély politikai autonómiájával kapcsolatos elképzeléseinket, hanem Budapest is.
Kényszerű kompromisszumai ellenére még mindig több demokratikus lehetőséget hordozott magában, mint amennyit közvetlen utókora hét évtizeden át képes volt megvalósítani. Ő az egyetlen, aki miniszter volt Batthyány forradalmi kormányában is, Andrássy kiegyező kormányában is.
„A globálisan tervező nem gondol arra, hogy amennyire könnyű a hatalom egyneműsítése, annyira lehetetlen az egyéni szellemekben megoszló tudásé, ami azonban nélkülözhetetlen az egynemű hatalom értelmes gyakorlásához. Ennek a ténynek messzire vezető következményei vannak."
1946. február 1-jén fogadta el az országgyűlés a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket, s ennek emlékére nyilvánította 2005-ben a Magyar Köztársaság kormánya a kulturális miniszter előterjesztésére február 1-jét a köztársaság emléknapjává.
Világos, hogy semmilyen kormányt nem érdekel Pacepa, de a CIA bizonyos szárnya talán mégis támogatja. Mindazáltal valószínű, hogy nézeteire, írásaira még sokáig kereslet lesz Romániában. Az országnak – úgy tűnik – egyszerűen szüksége van rá.
Gheorghiu-Dejt annyira lenyűgözte a fiatal király bátorsága, hogy kezet csókolt neki, amikor először megjelent előtte, miután kiengedték a börtönből. Megnézheti a fényképet – a korabeli újságokban megjelent.
Disszidálása után Romániában halálra ítélték nemzetárulásért, vérdíjat tűztek ki a fejére. Pacepa tábornoknak az elmúlt években már többször halálhírét keltették.
Emlékezetes, hogy a 2019-es úz-völgyi erőszakos eseményeket követően, amelynek során románok egy csoportja ismételten azt kiabálta, „ki a magyarokkal az országból”, a kivizsgálás lefolytatása után az ügyész megalapozatlannak ítélte a keresetet.
A mostani rekord azonban az eddigieknél is kimagaslóbb, jogos büszkeségre ad okot. A szép teljesítményről valamennyi magára valamit is adó magyarországi lap beszámol.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.