Magyarországon a 80 év felettiek 63,8 százalékát; a 70-79 évesek 72,1 százalékát; a 60-69 évesek 55,8 százalékát; az 50-59 évesek 34 százalékát; a 25-49 évesek 14,5 százalékát oltották be.
Az Orban majd a Cîțu kormánynak másfélszeres állami költségvetés állt rendelkezésére egy év időtartamra, de inkább koplaltatták a gazdasági és a humán infrastruktúrát, nélkülözésnek és esetenként megsemmisülésnek tették ki a vállalatokat és a lakosságot.
Elveszíteni Tajvant, vagy nem is harcolni érte – ezt egész Ázsiában az amerikai fölény végeként értelmeznék a most indiai–csendes-óceáninak nevezett térségben.
RO: 6156 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 952 803; elhunyt az elmúlt napon 129 koronavírussal fertőzött személy, így a halálos áldozatok száma 23 538.
HU: Az elmúlt napon 302 áldozatot szedett a koronavírus, az elhunytak száma így 20 737 főre emelkedett. 6700 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 652 433 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Emellett általában az mRNS-vakcináknál jóval kevésbé valószínű, hogy bármi gondot okozhatnak, mint mondjuk az inaktivált vírusokkal működő oltások. De még egyszer mondom, nem heveny betegségben szenvedő embernél semmi lényeges mellékhatást nem fog okozni utóbbi sem.
A mentésen dolgozó szakembereknek szerencsére nem kellett a valóságban kipróbálniuk az összes súlycsökkentő eljárást: a rendelkezésükre álló számítógépes modellekkel összevethették, hogy melyik módszerrel érhető el a legjobb eredmény.
A biztos asszony által jegyzett jelentés a magyar média piaci viszonyait kifogásolja, de nem tesz említést arról, hogy amerikai és német kormánypénzből indultak propagandamédiumok Magyarországon.
A politikailag vezérelt médiaszabályozó-hatóság és a médiapiacon megjelenő, torzító hatású állami beavatkozás együttes hatása kikezdte a média pluralizmusát és a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon.
Külföldi vendégeit kezdettő oroszos öleléssel és csókkal üdvözölte; eleinte csak egy férfias csókkal, később kettővel (jobbról-balról), a legutolsó időkben pedig ehhez járult még a ’nyelves puszi” is.
„Ez a rövidfilm a hazai sürgősségek reális helyzetét mutatja be. Talán megosztják önök is minél több barátjuknak, hogy megértsék a valóságot, és minél hamarabb csatlakozzanak a normalitáshoz való visszatérést kívánók nagy csapatához."
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.