19770304 – a Nagy Földrengés

19770304 – a Nagy Földrengés
A felszínre érő tektonikai mozgások a társadalmat nemcsak anyagi infrastruktúrájában rengetik meg, hanem szervezeti felépítését, szervezettségének mértékét teszik próbára. Ahogy felkészül egy katasztrófára, ahogy átvészeli és ahogy következményeit elhárítja: civilizációs fokmérője az illető társadalomnak.

Markó Béla: A lábujjhegyre állt ország (19)

Ha egyik oldallal éppen beszélő viszonyban vagy, az a másik oldalnak nem tetszik. Márpedig ez ezután is így lesz, meg kell mondanom, tehát tetszik, nem tetszik, mi beszélő viszonyban akarunk lenni mindkét oldallal. Én becsülöm a baloldal bizonyos értékeit, és becsülöm a jobboldal bizonyos értékeit.

A Fidesz közleménye

A baloldal álhíreivel ellentétben a magyar egészségügyi dolgozók döntő többsége elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, több mint 95 százalékuk aláírta a szerződést. Ezzel párhuzamosan minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése zajlik.

Elena Udrea – nyolc év, Ioana Basescu – öt év

Elena Udrea – nyolc év, Ioana Basescu – öt év
"A kivégzés módja pedig véleményünk szerint inkább bosszúnak tekinthető, mint igazságszolgáltatási aktusnak, tekintve, hogy Udrea nagyobb büntetést kapott, mint egyes esetekben gyilkosok vagy akik nemi erőszakot követnek el.”

Geonapló: Töréspont

Lehet szóvirágokra globális hatalmat alapozni? Nagy kérdés, hogy amennyiben a hatalmi politikába át nem váltható magaslatokban mozog, a demokráciának van-e és főként lesz-e valamilyen „értelme”. Már azon túl, hogy eléggé átlátszó paravánja legyen a szuperhatalmi politikának, mint az a Robert Kagan-féle „liberális világrend” esetében látható.

A miniszterelnök börtönnel fenyeget

A miniszterelnök börtönnel fenyeget
A románnak van egy remek közmondása: „Vorbeste gura fara el”, vagyis (szó szerint fordítva) „nélküle beszél a szája”, értelem szerint, nagyjából: „nem tudja, mit beszél”.