„Az izraeli-palesztin konfliktus szavai nehéz terhet hordoznak. Itt minden szó politikai fegyver, és a megváltozott szavak megváltoztathatják a történelmet.”
A nép sokáig nem ismerte fel, hogy hipnotizőr áldozatai lettünk, de ma már sokak számára egyre világosabb, hogy amit ígérnek és csinálnak, nincs összhangban a társadalom szociális helyzetével, az emberek többségének a várakozásaival. Balassa Tamás interjőja Koncz István professzorral
Fontos adat az is, hogy a teljes népességen belül azoknak az aránya, aki a két legnagyobb vallás (római katolikus, református) egyikéhez kötődnek, 2001 és 2011 között 67,8 százalékról 48,7 százalékra csökkent.
Noha az egyik legidézettebb tudós a nemzetközi tudományos életben, gondolatait százak elemzik konferenciákon és szemináriumokon, Magyarországon mostohán bánnak vele: a hagyatékát gondozó Lukács Archívumot három éve bezárták, a köztéri szobrát eltávolították. ÖSSZEÁLLTÁSUNK FRISSÜL
A főpolgármester hangsúlyozta, nem a kínai emberek és nem Kína ellen tüntetnek, bár "egy világ választ el minket", amikor emberi jogokról, demokráciáról beszélünk. "De megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal" - fűzte hozzá.
Ami Nagyváradon történik, teszt is, hogy milyen úton szeretne tovább menni a német Klaus Johannis „vezetésével” Románia. A soknyelvű, sokféle kultúrájú Európai Unióba akar-e igazán integrálódni, vagy ismét elkezd nemzetállamot építeni, és különutas ábrándokat kerget, mint újabban Magyarország?
"Letérdelni nem tiszteletlenség vagy provokáció, hanem a rasszizmust és diszkriminációt elszenvedőkkel szembeni tisztelet és szolidaritás kifejezése. A rasszizmusnak nincs helye. Büszkék vagyunk a fiainkra. #EgyekVagyunk #Tisztelet"
Nagyon aggaszt, hogy Magyarországról már az érettségi után egyre több fiatal elmegy külföldre tovább tanulni, sokan nem is találkoznak a magyar tudománnyal, a magyar professzorokkal.
"Egyre nagyobb a politikai feszültség a háttérben amiatt, hogy a Vatikán kerülni akar minden politikai találkozót, beleértve az elnöki palotában tett látogatást, pedig annak része kéne lennie a programnak." ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK FRISSÜL
Egy tüdőgyógyász arra emlékeztet, hogy bármiféle tisztítószer befecskendezése vagy egyszerűen csak lenyelése általában végzetes, nem véletlen, hogy ez az öngyilkosság legközismertebb módszereinek egyike.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.