Most nem jó itt magyarnak lenni. Nem az ukránok miatt. Orbán miatt. Szégyelljük magunkat, hogy Orbán így viselkedik. Az unió meg fogja oldani nélküle is, de az akkor is szégyen...
Azok a moldovai állampolgárok, akik bizonyítani tudják, hogy felmenőik Nagy-Románia területén éltek, mielőtt annak egy részét 1940-ben a Szovjetunióhoz csatolták, jogosultak román állampolgárságért folyamodni, és így uniós polgárok lehetnek.
Még elnökként 2020-ban Donald Trump egy privát beszélgetésen kerek perec közölte Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, hogy soha nem fog segíteni Európának, ha katonai támadás éri.
A tagokat elfogták és súlyos büntetést róttak ki rájuk; halálbüntetést, életfogytiglani börtönt, vagy kényszermunkára ítélték őket. Vlagyimir bátyját a slisszelburgi börtönben 1887. május 8-án, négy társával együtt felakasztották.
Valerij Zaluzsnij azt közölte, hogy egy Berijev A-50-es, nagy hatótávolságú radarfelderítő repülőgépet és egy I-22-es parancsnoki gépet sikerült megsemmisíteniük. Az A-50-es berendezései többek közt a célpontok koordinálásában segíti az orosz vadászgépeket.
Washington türelme mostanra látványosan elfogyott, hiszen egy NATO-tagország oroszpártisága, a szövetség bővítésének akadályozása az egész észak-atlanti katonai szövetség közös problémája, mondhatni biztonságpolitikai kockázat.
A rendezvényt a Republikánus Párt szélsőjobb szárnyának éves nagygyűléseként is emlegetik, és ezúttal is az Alapjogokért Központ szervezi meg, természetesen állami pénzből. A főszónok Orbán Viktor lesz.
Az EU külügyi főképviselője ezzel lényegében átvette az izraeli ellenzék egyik állítását. Korábban ugyanis többször azzal vádolták meg a jelenlegi vezetést, hogy engedélyezte a Hamász finanszírozását katari segítséggel.
Az újabb aggodalmak egyik forrása Trump a korábbinál jóval erőszakosabb, autoritárius retorikája, amelynek olykor fasiszta diktátorokra emlékeztető felhangjai vannak. Újabb megszólalásaiban közös szál a gyűlölködés, fenyegetés, megfélemlítés és megtorlás.
„Nekem nem vágott sebnek tűnnek... Szerintem jó esély van rá, hogy kankója van” – mondta James Carville demokrata stratéga szerdán a Politicon podcastban. Állítása szerint orvossal konzultált, akik mind arra az álláspontra jutottak, hogy Trumpnak másodlagos szifilisze van...
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.