Trump titokban tervezte az ostromot

Trump titokban tervezte az ostromot
Cheney egyenesen a kamerákba nézve azt mondta, hogy a bizottság nagyon komolyan veszi a tanúk befolyásolására irányuló kísérleteket. Nem tért rá ki, de az üzenet félreérthetetlen volt – ez bűncselekmény és Trump ellen már önmagában ezért is vádat kellene emelni.

Draghi maradt volna, de hiába

Draghi maradt volna, de hiába
Délelőtt úgy látszott, sikerült meggyőzni Mario Draghit, hogy maradjon a kormányfői bársonyszékben, sok külföldi vezető is erre kérte. Draghi felsőházi beszédében széleskörű támogatást kért, de kiderült, ebből nem lesz semmi.

Meghívták Orbánt az amerikai CPAC konferenciára

Meghívták Orbánt az amerikai CPAC konferenciára
„Leplezd le ellenfeleid szándékát! A média megléte szükséges, de nem elégséges feltétele a győzelemnek. Tabudöntögetőnek is kell lenni. Ezt talán az amerikai barátaimnak nem kell bemutatnom, mert ki lenne nagyobb tabudöntögető, mint maga Donald Trump elnök?

Geonapló: Tragikus igazság

Geonapló: Tragikus igazság
A felelősségben Európa, közelebbről az Európai Unió is osztozik, amennyiben képtelen a saját érdekeit, ha kell, Amerikával szemben is érvényesíteni. Ezt Németország és Franciaország, az Unió két kulcsországa úgy-ahogy még megtette 2008-ban, a bukaresti Nato-csúcson...

Szlovénia lebontja a kerítést

Szlovénia lebontja a kerítést
A félelemkeltés és a másság el nem fogadása többé nem lehet elfogadható gyakorlat” – szól a közlemény. Ezért Ljubljanában úgy vélik, hogy a leghatékonyabb menekültpolitika a legális, biztonságos és szabályozott migráció biztosítása.