A delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A nyomozók azután kezdtek el kutakodni, hogy az amerikai Nemzeti Levéltár (NARA) bejelentést tett az Igazságügyi Minisztériumnál, miszerint a Trump-kabinet nem adott át minden, az elnökség alatt keletkezett fehér házi iratot.
Jogi szempontból a házkutatás azt jelenti, hogy az FBI nyomozói meggyőztek egy bírót arról, hogy nyomós okuk van feltételezni, hogy bűnt követtek el, és erről a bűncselekményről lényegi információkat szerezhetnek meg a házkutatással.
„Határozottan elítéljük Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi, nyíltan rasszista nyilatkozatát arról, hogy nem akarunk kevert fajú népekké válni. Társadalmainkban nincs helye a rasszizmusnak, a diszkriminációnak és a gyűlöletbeszédnek.”
Az FBI igazgatóját, Christopher Wray-t, akinek ügynökei végrehajtották a házkutatási parancsot, Trump nevezte ki. Amikor az akkori elnök kinevezte az igazgatót, úgy dicsérte őt, mint “kifogástalan megbízólevéllel rendelkező embert”.
Arról nem beszélt Budanov, hogy mi lesz a szintén a 2. világháború végén a Szovjetunió által Lengyelországtól, Magyarországtól és Romániától szovjet-Ukrajnához csatolt és ma is Nyugat-Ukrajnához tartozó területetekkel.
Vizsgálni kell az összes lehetséges módot, ahogyan ezt a cselszövést esetleg elkövették, akár a választók befolyásolásáról, akár az alelnök nyomásgyakorlásáról, akár az Igazságügyi Minisztérium korrumpálásáról volt szó.
„Ha Magyarország nem viselkedik hazaként, legyen Európa az otthonunk! Ha harcolni akarsz a rezsim ellen, csatlakozz a civil, polgárjogi ellenálláshoz, ha biztonságban akarod tudni szeretteid, keress új otthon!”
Bármilyen amerikai vezetés alakul ki a következő években, annak szemében Magyarország orosz- és Kína-barát politikája komoly rossz pont lesz. Ezt az sem írja fölül, ha Orbán most egyeseknek tetsző dolgokat mond.
De hol áll Meloni? Mint említettük, a közvélemény-kutatásokat vezető Olasz Testvérek elnöke atlantistának, de az oroszellenes szankciók hívének vallja magát, ami mögött részint az áll, hogy így próbálta meg elhatárolni magát a Ligától és a Forza Italiától....
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.