A NASA úgy tervezi, a Hold felszínére újra embereket juttató Artemis–3-küldetésre 2025-ben kerülhet sor. Az új Hold-program sokkal összetettebb lesz, mint a hatvan évvel ezelőtti első.
A három betegség súlyos tüneteket okozhat kemoterápiában részesülő betegeknél, őssejt-transzplantáción átesetteknél és más immunhiányos állapotokban. De sikeresen védekezhetünk ellenük maszkkal, oltással, ennek emlékeztetőjével és fertőtlenítéssel.
De az ÖVP (Nehammer pártja) „továbbra is udvarol Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek... Az Orbán-kormány a menedékkérők számára gyakorlatilag lehetetlenné tette a menedékkérelem benyújtását, ezzel is arra késztetve őket, hogy Ausztria felé vegyék az irányt...
A Panyi és társai által végzett kutatásokból az is kiderül, hogy orosz hackerek legalább 2012 óta, majd Ukrajna lerohanása után is többször behatoltak a magyar külügyminisztérium informatikai hálózataiba és belső kommunikációjába.
A Maidan-forradalom és Janukovics megbuktatása véget vetett a kényelmes kibúvónak. Az átmeneti kormány, majd Petro Porosenkó elnök kormánya megtagadta Janukovics semlegességi politikáját, és újból az euroatlanti integrációt állította a középpontba.
A közvélemény nyugtalanságát csak fokozza, hogy a járvány terjedési üteme nem világos. Miután hirtelen eltörölték a rendszeres PCR-tesztelés kötelezettségét, mert a hatóságok már nem tudták nyomon követni a pozitív eseteket, megszüntették a tünetmentes fertőzöttekről adott jelentéseket is.
A magyar adófizetők újabb 110 millió euróval támogatják meg Bosznia egyik felét, a boszniai Szerb Köztársaságot (Republika Srpska – RS). A forintban nagyjából 45 milliárdos gyorssegélyt nem verték nagy dobra Magyaroroszágon, de Boszniában kiderültek a részletek.
A kutatás készítői külön kiemelik az ország központi régiójából származó adatsornál, hogy itt élnek a legnagyobb számban magyarok – egyfajta magyarázatként arra, hogy miért feltűnően magas az Oroszországba vetett bizalom szintje az ország egyik legfejlettebb vidékén.
Orbán Viktor Románia schengeni csatlakozásáról is beszélt. Megemlítette, hogy nyolc év után érkezett újra Bukarestbe, és hatalmas fejlődést tapasztalt, amely meglátása szerint indokolttá tette Románia tagságát a schengeni övezetben.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.