A feketelista kormányzati és rendvédelmi szervek olyan munkatársainak nevét is tartalmazza, akik „közvetlenül részt vettek a másként gondolkodók üldözésében” a Capitolium ostromát követően.
Jevgenyij Prigozsin - aki már korábban többször is azzal vádolta az orosz katonai vezetést, hogy nem tesz meg mindent a zsoldosok védelméért - arra szólította fel a moszkvai védelmi tárcát, hogy a csapatok ne változtassák meg pozícióikat.
A jogszabály értelmében a pálmaolajjal, szarvasmarhával, fával, kávéval, kakaóval, gumival és szójával kereskedő cégeknek igazolniuk kell, hogy az EU-ban értékesített áruik előállítása a világon sehol nem okozott erdőirtást és erdőpusztulást 2021 óta.
Zaluzsnij elmondta, ők abban a nyolc évben, amely megelőzte a teljes körű orosz támadást, morálisan és fizikailag egyaránt felkészültek arra, hogyan semmisítsék meg az ellenséget. Ezért voltak képesek nyomban határozott választ adni a betolakodóknak, akik erre nem voltak felkészülve.
Károly a bukaresti, protokolláris programon kívül a Brassó megyei Szászfehéregyházán (Viscri) birtokára is elutazik. Az Adevarul szerint a brit uralkodó látogatásról a koronázási ünnepségen állapodtak meg, amelyen Klaus Iohannis elnök és felesége, valamint a Román Korona Őre címet viselő Margit hercegnő is részt vett.
Még fontosabb az a politikai és katonai segítség, amit Lengyelország nyúlt Ukrajna heroikus önvédelmi harcához. A NATO országokból érkező modern fegyverek döntő mértékben Lengyelországon át érkeznek Ukrajnába.
Az elnökválasztás második fordulójában Erdogan jelentős előnyből indulhat, Kilicdaroglu számára minimális esély látszik. Párbajuk kimenetelét elviekben a voksok öt százalékával harmadik helyen végzett szélsőjobboldali Sinan Ogan szavazói dönthetnék el.
Korábban már voltak hasonló próbálkozásai a magyar kormánynak. Tavaly nyáron nagy felzúdulást keltett, hogy a magyar vétónak engedve az EU végül nem tette szankciós listára Kirill pátriárkát, aki Putyin elnök és a háború feltétlen híve.
A szélsőségesen EU-ellenes tábor idegeit különösen felborzolhatja, hogy marad a notórius 1333/2011-es, a kereskedelmi forgalomba hozható banánok alakját és görbületét szabályozó rendelkezés is.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból, miután az uniós tagságról 2016 nyarán rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.