Az izraeli erők behatoltak az Al-Shifa Kórházba

Az izraeli erők behatoltak az Al-Shifa Kórházba
„A hadműveletben egészégügyi, illetve olyan katonák is részt vesznek, akik beszélnek arabul. Céljuk, hogy ne ártsanak a Hamász által élő pajzsként használt civileknek. A hadsereg a behatolás után orvosi felszereléseket, inkubátorokat, bébitápszert és élelmiszert vitt oda.”

Romániát már Patriot-rakéták védik

Romániát már Patriot-rakéták védik
Románia idén négy Patriot rakétavédelmi üteget állít hadrendbe a tervezett hét közül, amelyek beszerzéséről 2017-ben fogadott el törvényt a bukaresti parlament. A csaknem négymilliárd dollár értékű beszerzésről 2017-ben állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök.

Orbán szótárában a szuverenitás diktatúrát jelent

Orbán szótárában a szuverenitás diktatúrát jelent
Az emberek „szuverenitás” alatt magyar állami függetlenséget és külső beavatkozás nélküli önállóságot értenek, miközben nem azt jelenti, hanem a pluralizmus felszámolását, a diktatúra törvényesítését, s Orbán, a diktátor hatalmának és korlátlan uralmának védelmét.