A Gazdaságvédelmi Alap háromnegyedét vadászkiállításra, űrkutatásra, stadionépítésre, sportakadémiák támogatására, atlétikai központra, a Budapest-Belgrád vasútvonalra, a Budai Vár felújítására és még ezernyi más dologra költötték.
Magyarország egy komoly ország, ezért nem engedheti meg magának, hogy könyörögjön a vakcinákért, úgy, mint tavasszal a lélegeztetőgépekért. Ezért döntöttek arról, hogy Debrecenben épüljön egy újabb magyar vakcinagyár.
Lelkileg kettészakadva él az ország. A lehetetlennel határos megbeszélni a közös ügyeinket. Kormánypártiaknak és ellenzékieknek nem egyszerűen más a véleményük a világ dolgairól. Alapvetően más tudásuk van arról, hogy mik a világ dolgai.
"...ez a társadalom anélkül öli meg magát, hogy legfontosabb világtörténelmi föladatát – az emberek közötti különbség érvényes és nem biopolitikai magyarázatát, s az ennek megfelelő praxis kidolgozását – teljesítette volna."
A Magyarságkutató Intézet vizsgálja a Hunyadi család maradványait. Az archeogenetikai vizsgálatnak köszönhetően meghatározható lesz a család csak férfiak között öröklődő génszakasza.
Az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely a koronavírus-járvány és a válság idején – támogatás helyett – az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat, magukra hagyva a bajba jutott embereket, vállalkozásokat.
„A képzés célja, hogy a résztvevők a nemzetközi konfliktuskezelés kulcsfogalmait egy új nézőpontból is megismerhessék. Több szemszögből vizsgáltak krízis és konfliktushelyzetekre adható válaszokat, beleértve a megelőzést és a közbelépést.”
„A kormány elkötelezett az elektromobilitás minél szélesebb körű népszerűsítése és az ilyen típusú járművek elterjedésének támogatása mellett, hiszen mindez nagyban segít elérni a klímavédelmi céljainkat." (A magyar kormányról van szó.)
Cseh Katalin, Donáth Anna és Ujhelyi István elsősorban annak köszönheti a támogatottságát, hogy az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok is kedvezően ítélik meg a munkájukat, illetve a Fidesz-szavazók nem kifejezetten elutasítóak velük szemben.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.