A legutóbbi, a 30. Bálványosi Szabadegyetemen mondott miniszterelnök beszédből többek közt az derült ki: az illiberális politika helyes, csak más szót kellene kitalálni helyette.
A portál emlékeztetett, Orbán Viktor minden évben hagyományosan mond egy nagyobb ívű beszédet Tusnádfürdőn. Egyik legnagyobb port kavart előadása az volt, amikor 2014-ben arról elmélkedett, hogy Magyarországon egy „illiberális demokrácia” van.
Orbán Viktor kormányának nyilván Varsó eltávolodása a legnagyobb csapás. Ez viszont ma már cáfolhatatlan tény. Orbán lengyel illiberális szövetségesei – Jaroslaw Kaczynski, Mateusz Morawiecki – rendre bírálják a magyar miniszterelnököt...
Mint tudod, Kirill pátriárka volt az, aki megáldotta az Ukrajna meghódítására induló orosz csapatokat azon az alapon, hogy a Donbász lakóit meg kell védeni az LMBT parádéktól. Te egyetértesz vele abban, hogy ez legitim háborús ok? Vajon az a vallási személyiségek dolga, hogy hamis legitimációval szolgáljanak a leplezetlen agresszióhoz?
Eközben megszólalt az ügyben a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa, Bayer Zsolt is, aki szűkszavú, "Kezd unalmas lenni..." című blogbejegyzésében azt írta:
"Ideje, hogy befogd a pofád, te kretén ír fasz. Ez így érthető?"
Az újonnan érkező NATO-egységeket kifejezetten az adott ország védelmére való felkészüléssel bízzák meg, szemben azzal, hogy az eddig az orosz-ukrán háború miatt a keleti szárnyra vezényelt alakulatok általános feladatokat láttak el.
Dolgozott Madeleine Albright néhai külügyminiszter mellett emberi jogi tanácsadóként, majd Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között különleges politikai nagyköveti szinten képviselte az Egyesült Államokat az ENSZ-ben.
Csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tett:
- az élelmiszerár-stopot 2022. október 1-ig, - a hitelmoratóriumot és a kamatstopot 2022. december 31-ig, - a benzinárstopot 2022. október 1-ig meghosszabbítjuk.
A közlemény kitér arra is, keddtől Párizs adott otthont az European University Alliance for Global Health (EUGLOH) öt egyetemet egyesítő szövetség éves csúcstalálkozójának.
Meglehetős közönnyel fogadta a műélvező közönség a háromszoros olimpiai bajnokról szóló, műfajában minden idők legnagyobb állami támogatásával készült dokumentumfilmet.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.