Gyurcsány Ferenc: Szétesett itt minden

Gyurcsány Ferenc: Szétesett itt minden
Baj van azzal az országgal, melynek közélete mások megvetésére, utálatára, mi több, az eltérő gondolkodású, kultúrájú, életmódú emberekkel szemben érzett gyilkos indulatokra épül. Baj van azzal az országgal, melyet urai kifosztanak, népe mégse lázad.

Bartus László: Tájkép Gyurcsány után

Bartus László: Tájkép Gyurcsány után
Gyurcsány egyedül maradt, mint József, akit a testvérei kútba dobtak, majd Egyiptomba eladtak rabszolgának. Nem rajta múlik, hogy vélhetően nem ő lesz az, aki megmenti az áruló testvéreit és Magyarországot. Pedig a visszavonulása biztosan jót tesz majd neki.

Bauer Tamás: Éveink Gyurcsánnyal

Bauer Tamás: Éveink Gyurcsánnyal
Mi már a magyar igazolványt bevezető státustörvényre is nemet mondtunk, az állampolgárságra szintúgy, mivel nem közjogi kötelékkel helyes támo­gat­ni a határon túli magyarokat. Én pub­cisztikákkal kampányoltam a nem­leges szavazat mellett.

Berend T. Iván: Hol is fekszik Magyarország?

Berend T. Iván: Hol is fekszik Magyarország?
Egy helyben maradva a közel tízmillió magyar – nem-európaiak Európa közepén – virtuális migránssá válhat és csatlakozhat a 281 millió nemzetközi migránshoz a világban. Orbán Viktor mégiscsak egyedülálló.Talán csak Mózeshez hasonlítható,