Gyurcsány Ferenc: Az őszödi beszéd első fele

Gyurcsány Ferenc: Az őszödi beszéd első fele
A rendszerváltást követő tizenhat év tapasztalatait is feldolgozva kiigazítjuk közjogi értelemben a rendszerváltás örökségét, és ebben döntő helyen az áll, hogy intenzívebben próbáljuk meg összekapcsolni az egyéni, közösségi szabadságot az ahhoz tartozó felelősséggel.

Raáb Renáta: Amihez Gyurcsány már nem adta a nevét

Raáb Renáta: Amihez Gyurcsány már nem adta a nevét
Gyurcsány jelentősége azonban nem a fenti teljesítményében van, hanem a politikai crédójában, amelyet az őszödi beszéd első egyórájában mondott el. Nem a kiszivárogtatott, indulati, retorikai elemekkel teletűzdelt másodikban, hanem az alig ismert elsőben!

Puzsér Róbert: Gyurcsány nélkül

Puzsér Róbert: Gyurcsány nélkül
Gyurcsány Ferenc lemondásával vége szakadt a mostani miniszterelnök és a közötte zajló bő huszonhárom éves küzdelemnek is, amelyik hol jobban, hol kevésbé, de meghatározta a politikai életet. A történelem istene az eposz ecsetvonásaival fest.

Markó Béla: Orbán Viktor elmérte magát Simion támogatásával

Markó Béla: Orbán Viktor elmérte magát Simion támogatásával
Markó kétségesnek tartja, hogy egyfajta új „visegrádi négyek” jöhetett volna létre Magyarország, Szlovákia, Szerbia és Románia között. „Amikor a román nemzetállami eszme barátkozik a magyar nemzetállami eszmével, arra azért befizetnék” – fogalmazott ironikusan.