A Louvre kirablása – villámgyors tettesek, óriási kár

A Louvre kirablása – villámgyors tettesek, óriási kár
A párizsi főügyész, Laure Beccuau elmondta, hogy egy négyfős „kommandót” keresnek. Az elkövetők „elrejtették az arcukat”, és „nagy teljesítményű robogókon” menekültek el – tette hozzá, utalva arra is, hogy lehettek „megbízóik” és „segítőik” is a bűnbandában.

1994 – a Budapesti Memorandum

1994 – a Budapesti Memorandum
Oroszország teljesen hitelét veszítette a Nyugat szemében. Egyszerűen megbízhatatlan, még gyilkos agresszióra is képes. A nagyhatalmak (USA, Kína, Oroszország) között mély bizalmi válság alakult ki, ami kizárja a hasonló leszerelési megállapodásokat.

Orbán a semmi ágán

Orbán a semmi ágán
Orbán kitarthat a szuverenista zsákutcában – magával rántva Magyarországot, mely már két világháborúban a vesztesek között találta magát. Trump és Putyin is lúzerek a globalizáció-ellenes hadjáratban, ahol csak a hülyék szuverének. Közben a kínaiak kivárnak...

Democracia Siempre – egy új korszak kezdete

Democracia Siempre – egy új korszak kezdete
A mozgalom célja, hogy megújítsa a demokráciát a 21. században a következő területeken: intézményi stabilitás/jogállamiság, dezinformáció/ médiatudatosság, egyenlőtlenségek csökkentése, társadalmi részvétel/civil erő megerősítése, nemzetközi szolidaritás/ fenntarthatóság.

Budapest lesz a következő amerikai-orosz elnöki csúcs helyszíne

Budapest lesz a következő amerikai-orosz elnöki csúcs helyszíne
Az amerikai és az ukrán elnök kétszer is egyeztetett, miután felmerült, hogy az Egyesült Államok Tomahawk rakéták átadását fontolgatja Kijevnek. Trump nem zárta ki a lehetőséget, amivel Ukrajna egy 2500 kilométeres hatótávú fegyverhez jutna. A Kreml tiltakozott.

A NATO megerősíti a drónok elleni védelmet

A NATO megerősíti a drónok elleni védelmet
A NATO védelmi szövetség, és az is marad. „Ez a szövetség azonban készen áll és hajlandó megtenni mindent, ami tagországainak egymilliárd lakója és területe biztonságának megőrzéséhez szükséges. Miközben biztosítjuk saját védelmünket, továbbra is támogatjuk Ukrajnát."