Uniós vizsgálóbizottság áll fel a Pegasus ügy miatt

Uniós vizsgálóbizottság áll fel a Pegasus ügy miatt
Ideje, hogy Európa végre ráeszméljen, védelmet kell biztosítanunk az ügy áldozatainak, védelmet kell nyújtani azoknak a tényfeltáró újságíróknak, diákoknak, ügyvédeknek, ellenzéki politikusoknak, akiknek a magánéletében mindenfajta indok nélkül kémkedtek.

Légüres térbe került a Fidesz az európai politikában

Légüres térbe került a Fidesz az európai politikában
A szavazáson végül Járóka Lívia a legkevesebb szavazatot kapta a tizennyolc alelnökjelölt közül. Két és fél éve 349-en voksoltak rá, most 169-en. Így aztán Járóka Lívia a második forduló előtt visszalépett Roberts Zīle, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) jelöltjének javára.

Macron: A jogállamiság vége az önkényuralom kezdete

Macron: A jogállamiság vége az önkényuralom kezdete
A képviselők nem voltak elégedettek az elnöki ígéretekkel. Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője aggodalmát fejezte ki, hogy „Orbán Viktorral szemben nem vagyunk képesek felszólalni és keresztül vinni a 7-es cikk szerinti eljárást”, szerinte semmi sem történtik, a tagállamok nem csinálnak semmit.

Transparency International: Tovább romlott a korrupciós helyzet Magyarországon

Transparency International: Tovább romlott a korrupciós helyzet Magyarországon
Magyarország a 2020-as eredményén 1 pontot rontva 43 pontos eredményt ért, és ezzel a teljesítménnyel – az egy évvel korábbihoz képest négy pozícióval lejjebb – a 73. helyen végzett az összesen 180 országot vizsgáló világrangsorban. Hazánk így az utolsóelőtti helyen áll az Európai Unión belül, és csak Bulgáriát előzi meg.

Cáfolta az EU-biztos a fideszes vádakat

Cáfolta az EU-biztos a fideszes vádakat
"Az oktatási szektorral kapcsolatban is tárgyalunk, de a magyar gyermekvédelmi törvény egy másik munkafolyamat, nem szerepel az RRP vitájában. Mint ön is tudja, ez egy kötelezettségszegési eljárás tárgyát képezi.”