Újabb botrányok árnyékában a brit vezetés

Újabb botrányok árnyékában a brit vezetés
Katasztrofálisnak bizonyulhat a brit közmédia számára, ha bebizonyosodik, elnöke, Richard Sharp 2021. januári kinevezése összefügg azzal, hogy csak néhány héttel korábban segített az akkori kormányfőnek, Boris Johnsonnak egy 800 ezer fontos (360 millió forint) hitelgarancia megszerzésében.

Scholz és Macron: Európa jövőjének alapja a francia-német együttműködés

Scholz és Macron: Európa jövőjének alapja a francia-német együttműködés
A jövő, a múlthoz hasonlóan a két ország közötti együttműködésen alapul, amely az egyesült Európa motorja – fogalmazott Olaf Scholz, aki a két ország közötti együttműködést egy olyan „kompromisszumos gépezetnek” nevezte, amely lehetővé teszi „az ellentétek és a különböző érdekek átformálását összetartó cselekvéssé”.

Továbbra is Románia az EU legolcsóbb országa

Továbbra is Románia az EU legolcsóbb országa
Az élelmiszerek és az alkoholt nem tartalmazó italok termékkategóriájában Románia volt a legolcsóbb az EU-ban az átlag 70 százalékával, míg ugyanezekért a termékekért Luxemburgban az átlagnál 25 százalékkal többet kellett fizetni.

Schengeni övezet: 420 millióan előnyben

Schengeni övezet: 420 millióan előnyben
A vízummegállapodásokat fel is lehet függeszteni, ahogy arra a közelmúltban volt is példa. Jelenleg három megállapodás esetében van érvényben teljes vagy részleges felfüggesztés: Oroszország, Belarusz és Vanuatu.

Tánczos Barna: jelentős előrelépéseket tettünk a környezetvédelem terén, amelyeket az Európai Bizottság is elismert – négy eljárást zártak le Románia ellen

Tánczos Barna: jelentős előrelépéseket tettünk a környezetvédelem terén, amelyeket az Európai Bizottság is elismert – négy eljárást zártak le Románia ellen
„Az árvízveszély kezelésével, a környezeti zaj mérésével és kezelésével, valamint a korábbi regisztrációs illetékek visszafizetésével kapcsolatban is úgy ítélték meg, hogy teljesítettük az uniós előírásokat. Ennek köszönhetően négy kötelezettségszegési eljárást szüntetett meg Románia ellen az Európai Bizottság."