Erkölcsi kötelesség kiállni a vétó ellen

A cím a Népszava oldalán hívja fel a figyelmet arra a Nyilatkozatra, amelyet tizenöt jeles magyar közgazdász fogalmazott meg és amelyhez több mint száz szakember csatlakozott. A Nyilatkozat – több…

A WHO aggódik a járvány európai robbanásszerű terjedése miatt

Európában jelenleg robbanásszerűen nő a koronavírus-fertőzöttek száma, nem szabad lazítani a világjárvány elleni erőfeszítéseken – jelentette ki csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója, aki ugyanakkor szorgalmazta, hogy csak a legvégső esetben zárják be az iskolákat.

Orban (közvetve) figyelmezteti Orbánt

A román kormányfő szerint Magyarországnak és Lengyelországnak vissza kell vonulnia az európai uniós költségvetési harcban. Ludovic Orban azt mondja, a helyreállítási terv Magyarország és Lengyelország általi vétózása hátrányosan érinti az…

Körvonalazódik a Kern-doktrína megvalósulása

Ma már kevesen emlékeznek Christian Kern osztrák szociáldemokrata politikusra, aki még 1997-ben, amikor épp kancellár volt, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában azt javasolta, hogy jogállamiság elveit megsértő tagállamokat az Európai Uniónak forrásmegvonással kellene büntetnie.

Talán ez is része a magyarázatnak…

Orbán barátai minden uniós projektből lopnak. Erre a következtetésre jutott Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő, aki az Európai Parlament delegációjának tagjaként Magyarországon tájékozódott a jogállamisági mechanizmus keretében, és kereken egy hónappal ezelőtt interjút adott az Euronews-nak. Hogy történhetett meg ez Európa közepén? A kérdés messzemenően nem retorikai.

Amikor Orbán tizenkilencre lapot kér

Hétfőn az Európai Unió tagállamainak a közösségi intézménybe delegált nagykövetei vitatták meg a szervezet hét évre szóló költségvetésének (Multiannual financial framework – MFF) és a koronavírus-járvány hatásait ellensúlyozandó alapnak (Next…