Kár, hogy a népünket mindez vajmi kevéssé érdekli: egyrészt megalapozott az ő meggyőződése is, hogy ami itt folyik, az nem kormányzás, másrészt és főleg csak az érdekli, ami odaát folyik.
Magyarországon 10 892 új autót helyeztek forgalomba az idén februárban, 1,7 százalékkal kevesebbet a tavaly februárinál. Romániában a csökkenés 22 százalékos: 6 897 új autó idén, szemben a tavalyi 8 836-tal.
A képviselő szerint a részben általa kidolgozott és szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió koncepciója biztosítaná azokat a minőségi kritériumokat, amelyek egyszerre garantálják a megfelelő minőségű, európai szintű ellátást és a betegbiztonságot.
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2011. február 26-án tartották meg Nagyváradon az RMDSZ tizedik kongresszusát. Ekkor választották meg Kelemen Hunort szövetségi elnöknek Markó Béla utódjául. Egy (politikai) szövetség élén a személycsere mindenképpen választóvonal.
Bevezetőjében Borboly Csaba elmondta: Romániában 7 ezerre becsülik a medvék számát, ebből 2100 egyed él Hargita megyében, a csoport az elmúlt öt évben 1120 háziállatban tett kárt, 54 személy szorult kórházi kezelésre, és hét halálos áldozata volt a medvetámadásoknak.
Emlékezetes, hogy a 2019-es úz-völgyi erőszakos eseményeket követően, amelynek során románok egy csoportja ismételten azt kiabálta, „ki a magyarokkal az országból”, a kivizsgálás lefolytatása után az ügyész megalapozatlannak ítélte a keresetet.
"Az Európai Unió elítélte volna, hogy az orosz rendvédelmi szervek erőszakkal próbálnak véget vetni az országszerte zajló tüntetéseknek. A nyilatkozatot csak 26 ország írta alá, így nincs meg a teljes egység. A kimaradó tagállam Magyarország.”
Merkel 2000 és 2018 között volt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, 2005 óta pedig Németország kancellárja: országa első női kormányfője, ráadásként „oszi”, keletnémet ifjú korral a háta mögött. Németországot a hagyományos értelemben vett demokrácia biztos pontjának tekintik.
„Polarizálni mindenki tud, az nagyon egyszerű. Nekünk viszont tisztán kell beszélnünk, és nem polarizálnunk, hanem integrálnunk kell. Olyan dolgokat kell meglépnünk, amiket más nem tenne meg."
„2021. január 14-én az Európai Bizottság úgy döntött, hogy semmibe veszi több mint egymillió európai polgár kérését, valamint az Európai Parlament állásfoglalását, és nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében a Minority SafePack kezdeményezés alapján.”
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.