ERDÉLY/RMDSZ

Ion Iliescu még hajlandó volt számos kérdésben engedményekre ahhoz képest, hogy miképpen gondolkodott a kilencvenes évek első felében, de Adrian Păunescu ugyanúgy udvari költő maradt bizonyos értelemben, csak nem mindig lehetett tudni, hogy kinek az udvaráról van szó.

Trianon után a magyar értelmiség mindig abban reménykedett, hogy valamit lehet tenni, egy másik világot lehet fölépíteni. Az induló parlamentben a játékszabályok működtek, bár a szavazógépezet is működött. Demokratának születni nem lehet, azért nap mint nap meg kell küzdeni!

Akik az erőszak gondolatával játszadoznak, azok, nem tudják, hogy ez mivel jár. Utána sokáig Marosvásárhely a félelem városa volt, amikor mégy az utcán, és ha jön szembe veled valaki, felnőtt ember, akkor egyetlen gondolatod van: hogy vajon román-e vagy magyar?

És ha már az RMDSZ-politikusok munkájáról beszélünk, elgondolom sokszor, mennyire nem tudják egyesek, mekkora felelősséget jelent ez. Nemcsak a csillogást-villogást, nemcsak a reprezentálást kell észrevenni, hanem a hatalmas munkát is. Véletlen-e vajon, hogy két volt képviselő kollégánkat is, Elek Barnát és Birtalan Ákost agyvérzés nyomorította meg?

A lelkiismeretes adófizető tulajdonjoga sérült folyamatosan. Amennyiben az in dubio contra fiscum elv hatályba lép ezen a területen, az ilyen esetekben az adófizetőnek legkedvezőbb előírást kell alkalmazzák a hatóságok.

Erre a helyzetre nem készültünk, mégis nagyon reálisak voltak a dilemmáink. Nekem például az volt a véleményem, hogy menjünk az akkori megyei napilaphoz, a Vörös Zászlóhoz, és vegyük át, mert legelőször is sajtóra van szükség.