Te is bozgor vagy, csak eddig nem tudtál róla

Te is bozgor vagy, csak eddig nem tudtál róla
„Nobozmeg” – folytatja Kemény az Ady-antológia recenziójának köntösébe vont keserű elmélkedését az állandó és egyre gyűlöltebb muszáj-Herkules állapotról – „ennyi a hozzászólása egy kis népnek a világtörténelemhez.” Olcsó poén, de igaz...

Markó Béla: Az oroszfalvi út

Markó Béla: Az oroszfalvi út
Kivette a fegyvereket a század, feljegyeztem mindent, mit vittek el, mi maradt. Ahogy elmentek, megszámoltam megint. A rohadt életbe! Hiányzott egy Kalasnyikov. Számoltam így, számoltam úgy, mégsem talált. Ez büntetőszázad. Beleizzadtam.

Lakner Dávid: Tudják-e, ki a lanckenét? Hát a busurmán?

Lakner Dávid: Tudják-e, ki a lanckenét? Hát a busurmán?
„Lent a város most zöld végtelenség közepén gombasereg, mely a piac tisztását körbeüli; zömök fehér tönk a házak fala, rajtuk a tetők szürke-barna kalap. Szél poroszkál. Majd elevenedik, szétrugdossa a párákat a síkság széleiről, látszik a messzi dombgyűrődés..."

Markó Béla: Sakkjátszma fejben (Emlékezés Láng Gusztávra)

Markó Béla: Sakkjátszma fejben (Emlékezés Láng Gusztávra)
A legtöbb szatmári író valamilyen bensőséges viszonyban van a nyelvvel, talán azért, mert irodalmi nyelvünk megalapozója, Károli Gáspár is szatmári volt. Akárcsak később Kölcsey, majd Dsida Jenő, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Kovács András Ferenc. Így vagy úgy csupa nyelvművész.