ERDÉLY/RMDSZ

„Lent a város most zöld végtelenség közepén gombasereg, mely a piac tisztását körbeüli; zömök fehér tönk a házak fala, rajtuk a tetők szürke-barna kalap. Szél poroszkál. Majd elevenedik, szétrugdossa a párákat a síkság széleiről, látszik a messzi dombgyűrődés..."

A legtöbb szatmári író valamilyen bensőséges viszonyban van a nyelvvel, talán azért, mert irodalmi nyelvünk megalapozója, Károli Gáspár is szatmári volt. Akárcsak később Kölcsey, majd Dsida Jenő, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Kovács András Ferenc. Így vagy úgy csupa nyelvművész.

Kivette a fegyvereket a század, feljegyeztem mindent, mit vittek el, mi maradt. Ahogy elmentek, megszámoltam megint. A rohadt életbe! Hiányzott egy Kalasnyikov. Számoltam így, számoltam úgy, mégsem talált. Ez büntetőszázad. Beleizzadtam.

A kerek arca ragyogott, a szeme csillogott, mosolygott, ha Dsidáról, Áprilyról, Móriczról, Jékelyről, Szilágyi Domokosról, Páskándiról beszélt. Az utóbbiakról, meg Panek Zoltánról szatmáriként is, mert nagy lokálpatrióta is volt, nemcsak nagy erdélyi és nagy magyar...

Tanulmányai, kritikái és szerkesztői munkássága során számos klasszikus és kevésbé ismert szerző életművét hozta közelebb az olvasókhoz: a transzilvanizmus értékeit, az erdélyiség változó, de megőrzendő szellemi tartalmát...