A magyar közösség harmincegy éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, harmincegy éve várja az igazságszolgáltatást.
„Mindig borzalmas tettek és következmények származnak abból, ha felsőbb hatalmak bármilyen indokból megosztanak egy országot, és gyűlöletbeszéddel egymás ellen fordítanak embert és embert.”
Olyan ez, mint egy bizonyítás elejétől végéig. Megpróbáljuk bebizonyítani, hogy igazunk van, de közben mi magunk felmutatjuk az ellenérveket is, így becsületes. És csak így műalkotás.
– Utolsó beszélgetésünkön arról kérdeznélek, hogyan látod a jövőt. Vegyük fentről lefelé, Európa, az ország, az RMDSZ jövőjét és a saját jövődet. Tehát hogyan látod Európa jövőjét? – Engem sokan optimista politikusnak tartanak.
Március 15-e idén sem szól másról, mint az újrakezdésről és a szabadságról. Emberemlékezet óta talán most vágyunk rájuk a leginkább. És tudom, hogy el fog jönni, hiszen sokan munkálkodnak azon, hogy mi gyűrjük le a világjárványt, és ne a világjárvány gyűrjön le bennünket.
Én azt gondolom, hogy az újságíró is közszereplő, nemcsak a politikus, tőle is meg kellene követelni, hogy becsületes legyen, őt is meg kellene kérdezni, hogy kicsoda, micsoda ő tulajdonképpen.
Mi úgymond a magunk egészében mindig újratermeltük a megosztottságot, voltunk labancok vagy kurucok, vagyunk urbánusok vagy népiesek, kozmopoliták vagy fundamentalisták. Ez a magyar politikára most is jellemző. A román politikában ilyesmi kevésbé volt tapasztalható.
A házasságkötések számának zuhanása egyértelműen a járványhelyzet következménye. Ez a házasságon kívüli gyermekvállalások – jelenleg Romániában és Erdélyben az európai átlagnál még lényegesen alacsonyabb – arányának növekedését hozhatja magával Erdélyben és Székelyföldön is.
Ha egyik oldallal éppen beszélő viszonyban vagy, az a másik oldalnak nem tetszik. Márpedig ez ezután is így lesz, meg kell mondanom, tehát tetszik, nem tetszik, mi beszélő viszonyban akarunk lenni mindkét oldallal. Én becsülöm a baloldal bizonyos értékeit, és becsülöm a jobboldal bizonyos értékeit.
"Az ellenséget mindig félre kell vezetni, a széles körű közvéleményt is félre lehet vezetni néha a saját érdekében, a szövetségest azonban sosem szabad becsapni." Sir Winston Churchill
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.