„De hová lettek a magyarok Erdélyből?”

„De hová lettek a magyarok Erdélyből?”
"Persze olyan Európai Uniót és olyan román-magyar viszonyt akarunk, amiben ide-oda lehet mozogni. De ha ez a mozgás nagyrészt egyirányú, akkor ez pontosan odavezet, ahol most tartunk."

Hétvégente ingyenes a közszállítás Marosvásárhelyen

Hétvégente ingyenes a közszállítás Marosvásárhelyen
„Ezzel az intézkedéssel is arra bátorítjuk a vásárhelyieket, hogy utazzanak az újonnan vásárolt buszokkal. Remélem, hogy sokan fognak élni a lehetőséggel és ahogy fejlődik a városi közszállítás, úgy egyre többen választják ezt a közlekedési formát."

Elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár

Elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár
Bíró Gáspár 1958-ban született a romániai Tenkén (Tinca). 1990-től 1991-ig a Miniszterelnöki Hivatal Kormányfőtanácsosa volt. Kiemelkedő szerepe volt az 1993-as kisebbségi törvény koncepciójnak kidolgozásában, amiért 1995-ben megkapta a Kisebbségekért kitüntetést a kormánytól.

Meghalt Buchwald Péter kolozsvári vegyész

Meghalt Buchwald Péter kolozsvári vegyész
Tanított a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kémiai karán. 2017-től a Kolozsvár Társaság elnöke volt. Mintegy ötven gyógyszerelőállítási technológia kidolgozója, több szakmai cikk, tanulmány és bejegyzett találmány szerzője. Publikált A Hétben és a Korunkban.