A Tibetet Segítő Társaság közleménye

Köszönetet mondunk az Egyesült Államok kormányának, a Kongresszusnak és a Szenátusnak, különösen a törvényjavaslat támogatóinak és azok társainak. Hálásak vagyunk Anthony Blinken amerikai külügyminiszternek.

Arhív: Régi szép idők

Arhív: Régi szép idők
Amikor ez a cikk megjelent, még megvolt a Népszabadság, megvolt az Új Magyar Szó – előbbi pedig megírta, hogy utóbbi nem kap odaátról támogatást. Népszabadság 2016. október 8-ától már nincs, a Maszol már kap odaátról támogatást. Így megy ez.

Maffiaállam titkai

Maffiaállam titkai
Ennek Koppányig visszanyúló hagyományai vannak. A magyarok soha nem tudták eldönteni, hogy a Kelethez vagy a Nyugathoz tartoznak. Ez a nevezetes „széthúzás” alapja.
2013-as interjú Csepeli György szociálpszichológussal

19770304 – a Nagy Földrengés

19770304 – a Nagy Földrengés
A felszínre érő tektonikai mozgások a társadalmat nemcsak anyagi infrastruktúrájában rengetik meg, hanem szervezeti felépítését, szervezettségének mértékét teszik próbára. Ahogy felkészül egy katasztrófára, ahogy átvészeli és ahogy következményeit elhárítja: civilizációs fokmérője az illető társadalomnak.

Dankanits Ádám: Kor, ember, élet

Mintegy száz évvel később, amikor Fogarasi Sámuel ötvenhárom éves fejjel számba veszi azokat, akikkel együtt subscribált a nagyenyedi kollégiumban, arra az eredményre jut, hogy volt diáktársai közül nyolc van még életben – tizenkettő már meghalt.

Soros György: Nyitott társadalmak építése – remények és csapdák

Nem elég, hogy a többség támogassa az államot, az államnak is tiszteletben kell tartania a kisebbségeket és a kisebbségi véleményeket. Egyszóval a kommunizmus és a szabad világ fogalomrendszere helyett a nyitott és zárt társadalom fogalmaiban való gondolkodást javaslom.

Molnár Gusztáv: A devolúció forradalma

Tehát nyilvánvalóan világtendenciáról van szó, és ez az a pont, amikor én azt mondom, hogy Erdélynek is be kell lépnie ebbe a devolúciós forradalomba. Ez az RMDSZ-től és az erdélyi magyarságtól nagyfokú intellektuális és politikai erőfeszítést igényel.

Konrád György: Európai realizmus

Gyanítom, hogy azok hajlanak leginkább a csalódásra, akik egész kellemesen megvoltak Nyugat-Európa atomernyő-védte intimitásában, és aggasztónak érzik az új horizont határtalanságát, a kölcsönös függőséget kiszámíthatatlan alanyokkal.