Ady Endre: ISMERETLEN KORVIN-KÓDEX MARGÓJÁRA

Erdély adta nekünk a Napkirályt, Erdély szerezte a mohácsi veszedelmet, hogy megszabaduljon tőlünk. Neki volt Fráter Györgye, ki tudta, hogy kell a törökkel bánni s távol tartani tarkónktól a simogató német kezet. És Erdély látott elsőnek mélyen be Európába.

LUKÁCS GYÖRGY – Tordai Zádor interjúja

Miután kiosztották az élelmet és ettek a katonák, már lehetett internacionalizmusról és szocializmusról is beszélni. Szívesen hallgatták, és az intervencionisták támadásával szemben nagyon jól megállta a zászlóalj a helyét.

A tizenötödik – francia éjfél

A tizenötödik – francia éjfél
A közvárakozásnak megfelelően a döntő nem hozott magas színvonalú játékot. Ronaldo sérülése eszünkbe juttathatta, hogy 1954-ben, a berni világbajnoki döntőben a magyar csapat gyakorlatilag tíz emberrel játszott, miután legjobbja, Puskás Ferenc sérülten lépett pályára.

Ágoston Hugó: Két merengés (Egyfelől és másfelől)

A legnagyobb mulasztásom azonban talán az, amit többedmagammal kellett volna megtennem: összegyűjteni ismét a lap köré azokat, akik korábban rendszeres és kiváló munkatársai voltak A Hétnek, főleg az első szakaszának, és akik azóta részben pályát (nem ritkán hazát) váltottak.

László Ferenc: Búcsú A Hét 8. oldalától

Az utolsó bukaresti szám kolofonjában Gálfalvi Zsolt főszerkesztő, Kacsir Mária szerkesztő és Ágoston Hugó főmunkatárs képviseli az 1970-es aranycsapatot, a tartalomban ott van az új vizekre evezett, de munkatársként hű maradt Horváth Andornak egy magvas tanulmánya is.

Fodor Sándor: Búcsú (Üzenet az úszó jégtábláról)

Megköszönöm hozzám való türelmüket, kivált a szerkesztőségét, azon belül is Gálfalvi Zsolt barátomét, akivel, Istennek hála, jól szót értettem és aki mindig kellő tapintattal figyelmeztetett, amikor ismételni kezdegettem magam.

Gálfalvi Zsolt: Az olvasóhoz

Fájdalmas volt tudomásul venni, hogy kitűnő és visszhangos sorozatok maradtak abba és egész sor munkatársunk volt kénytelen – egyszerűen a napi gondok miatt – részben vagy teljesen az együttműködésről lemondani.

Zöldi László: A Hét fejfájára

Később, már újságíróként sokszor fordultam meg a szerkesztőségben, még később, szerkesztőként közvetítettem is írásokat és szerzőket az ÉS meg A Hét között.

A Hét megszűnése

A Hét megszűnése
Megfelelő anyagi eszközök híján nem lehet a szerkesztőségi koncepciónak megfelelő írásokat biztosítani, nem lehet a szellemi élet eseményeivel kapcsolatot tartani, nem lehet a szerkesztőség munkaközösségét ígéretes fiatalokkal megújítani. ÖSSZEÁLLÍTÁS