Huszár Sándor: Naplólapok 23.

Huszár Sándor: Naplólapok 23.
Hatalomra jutottam ugyanis mint munkásosztály, de az alapvető bajokon nem tudtam segíteni. Védekezésből azt mondtam: nem értem a társadalmi folyamatokat. A nemzetiségem elleni bűnöket azonban nem tudtam ilyen könnyen kitépni magamból.

Ágoston Hugó: Bukaresti élet, képek VIII. (1)

Ágoston Hugó: Bukaresti élet, képek VIII. (1)
Azt alakítja, hogy ő tulajdonképpen a romániai magyarok érdekeit tartja szem előtt, amikor az ország történelmének és földrajzának oktatását csak román nyelven tudja elképzelni.

Tóta W. Árpád: Elromlott a klíma? Javítsuk meg!

Tóta W. Árpád: Elromlott a klíma? Javítsuk meg!
Továbbá ha az emberiség közös ügye és cselekvése meghatározó témává válik, az alaposan átformálja a politikai tájképet, és keresztbe veri a gondosan építgetett szűk identitásokat, amelyeken rezsimek nyugszanak.

Botlatókő: emléktábla talpmagasságban

Botlatókő: emléktábla talpmagasságban
Nevükhöz híven rövid időre megállítják és – a személyes történetek bemutatásával – emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra járókat, a véletlenül „beléjük botlókat”.

Huszár Sándor: Naplólapok 22.

Huszár Sándor: Naplólapok 22.
Liló mosolygott. Talán jól is esett neki az én fiatalos lelkesedésem. Aztán, miután végighallgatott, így szólott: – Dirikém, köszönöm, de nem megyek. Elég öreg vagyok, hogy a tapasztalatomat magának átadjam: nemcsak kezdeni, befejezni is tudni kell a pályát!

Ágoston Hugó: Bukaresti élet, képek VII.

Ágoston Hugó: Bukaresti élet, képek VII.
A buszban azon a verőfényes reggelen a sofőr mellett ültem, továbbá középen, az ajtóval szemben, leghátul pedig a rúdba kapaszkodva álltam. E három helyről, valamint fentről egy negyedikről – amit nem tudok meghatározni, mert egyszerre volt benn és kinn – mindent jól láttam.