Húsz éve: a státustörvény

Húsz éve: a státustörvény
A törvény hatálya alá tartozó, magát magyar nemzetiségűnek valló személy, kulturális és nyelvi azonosságtudata megőrzése érdekében, a szomszédos államban lévő állandó lakóhelyén kulturális és oktatási célú támogatásban részesülhet. Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a szomszédos államok területén igényelhető támogatások folyósításának rendjére e törvényt kell alkalmazni.

A HOLOKAUSZT UTOLSÓ FEJEZETE

A HOLOKAUSZT UTOLSÓ FEJEZETE
... Ezen a minisztertanácson a gettókba, gyűjtőtáborokba terelt, illetve oda terelni tervezett zsidók „hátramaradt” ingatlanainak, elsősorban lakásaik, házaik elkobzásának, „államosításának” jogi módozatairól esett szó.

Orbán Viktor beszéde a miniszterelnöki eskütételét követően

Orbán Viktor beszéde a miniszterelnöki eskütételét követően
Képviselőtársaim, lássuk azt is, hogy közben rengeteg barátot szereztünk. Egyre többen érzik úgy, hogy Magyarország a béke szigete, a józan rend és biztonság erődítménye, a szabadság egyik utolsó őrhelye. Nem rejtjük véka alá, hogy reményt akarunk adni másoknak is.

Halász Anna: Akikért a harang szólt – és akik kongatták

Hiszekegyem az erdélyi együttélés, de a sorsom, ami ezzel összevág, az a sorsom. Anyanyelv és sors között választani nem lehet, hiszen sors az anyanyelv is. És anyanyelv minden élményünk: a sors is. „Azt is, hogy nem vagyok magyar/ csak magyarul kiáltom.”

Így ismerd fel a fasizmust a 21. században

Így ismerd fel a fasizmust a 21. században
A Qubit ismertetése + videoajánló Jason Stanley, a Yale Egyetem filozófusprofesszora a propaganda és a fasizmus legfontosabb ismertetőjegyeiről is írt már könyvet, de az egyszerűség kedvéért egy tízperces videóban is…

A holokauszt-téma az irodalomban

A holokauszt-téma az irodalomban
„Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.” (Pilinszky János) „A holokauszt eseményei többé-kevésbé mindannyiunk számára ismertek, és most, megtörténtük után több mint fél évszázaddal…

Ágoston Hugó: Európai capriccio

A számmisztika a mássalhangzók "helyiértékét veszi tekintetbe, magyarul érdekessé teszi az értelmezéseket, hogy Isten és Sátán mássalhangzói megegyeznek. A sajtónk... Hát igen, a sajtónk és Európa... Benne Erdély is!

Magyarország feltámadása

Magyarország feltámadása értelmezésem szerint az 1920 előtti országhatároknak nagy vonalakban történő helyreállását, a Kárpát-medence területi reintegrációját jelenti. Egy olyan, a Kárpát-medence egészére kiterjedő, többnemzetiségű államot, amelyben több, jelentős lélekszámú nemzet él együtt, de amelynek karakterét, arculatát és benne a mindennapi életet jelentős mértékben a magyarság határozza meg.