VERS/ZENE

Szülőföld helyett térképen tanultam járni / kiradírozott hegyekre rajzolt tengerek / és tengerekre testeit hegyek között. / Halottaktól tanultam beszélni – / mondták magukat a kövezetnek konokul, / alattuk az ég. Így lettem felnőtt.

Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek, / azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy. Cum fiul îşi doreşte măicuța decedată, / Aş vrea să văd şi eu femeia de-altădată.

Nézz a tükörbe! Mit látsz? Ez a korcs te lennél? / Forradalmaid jobb sorsra szántak ennél. / Hadd lássalak, mint Bartók, szépnek, gyönyörűnek, / Sárból újjá születni, jobbik magadhoz hűnek.

Ha még behúzhatod a függönyt, / amikor kedved tartja, / akkor már tényleg szabad vagy? // Ha megírhatod a verset, / és talán közölni is fogják, / akkor már minden rendben?

Ó, újra-születő Igazság! Eljössz ma is és összejárod az enyhe, álmodó világot. Jer s fújd meg az ünnep rivalgó, büszke harsonáit!

Ionesco belőle, Urmuzból lépett ki, belőle indult. Az ő objektíven abszurd környező világából hersent fel Tristan Tzara. Az ő kalapjából röpült ki a román szürrealizmus: Geo Bogza, Gheorghe Dinu, Ion Călugăru, Saşa Pană, M. Blecher, majd meg Gellu Naum és Virgil Teodorescu.

Egy bukaresti közkertben vetett véget életének negyvenéves korában, csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy a saját életünk kioltása csak a létezés egyik banális cselekedete. Véleményünk szerint unalmában.

De ettől borzongató ez a klasszikus vers, az unokáimnak is kedvence, mindig ezt választják, amikor házi feladatnak Pilinszky-vers megtanulása van feladva.

Pihenhetünk, élettől-, bűntől-, örömtől -szabadultak föld alatti súlytalanságban / Ne putem odihni în fine, cei eliberați de păcat, de bucurii, de viață, în starea de imponderabilitate subpământeană