VERS/ZENE

Akik itt élnek, nem veszik észre, hogy ez már nem a haza. Legalábbis nem az a haza. Nem az a ház. Nem az a szerelem. És nem is az a gyűlölet. Ha meg akarod tartani a szerelmedet változatlanul, el kell hagynod. A hazádat is akkor veszíted el, ha itt maradsz. Mert nem emlékezhetsz rá, amíg itt vagy.

A gondolatban megtestesülve jut el az érzelem az olvasóhoz. A tiszta érzelem hiánytalanul kifejeződhet, ha meglengetjük a karunkat. Amikor költeményt olvasunk, a gondolatot bontjuk ki belőle, bármennyire felfokozott érzelmi állapotban írta is meg a szerző.

Szülőföld helyett térképen tanultam járni / kiradírozott hegyekre rajzolt tengerek / és tengerekre testeit hegyek között. / Halottaktól tanultam beszélni – / mondták magukat a kövezetnek konokul, / alattuk az ég. Így lettem felnőtt.

Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek, / azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy. Cum fiul îşi doreşte măicuța decedată, / Aş vrea să văd şi eu femeia de-altădată.

Nézz a tükörbe! Mit látsz? Ez a korcs te lennél? / Forradalmaid jobb sorsra szántak ennél. / Hadd lássalak, mint Bartók, szépnek, gyönyörűnek, / Sárból újjá születni, jobbik magadhoz hűnek.

Ha még behúzhatod a függönyt, / amikor kedved tartja, / akkor már tényleg szabad vagy? // Ha megírhatod a verset, / és talán közölni is fogják, / akkor már minden rendben?

Ó, újra-születő Igazság! Eljössz ma is és összejárod az enyhe, álmodó világot. Jer s fújd meg az ünnep rivalgó, büszke harsonáit!

Ionesco belőle, Urmuzból lépett ki, belőle indult. Az ő objektíven abszurd környező világából hersent fel Tristan Tzara. Az ő kalapjából röpült ki a román szürrealizmus: Geo Bogza, Gheorghe Dinu, Ion Călugăru, Saşa Pană, M. Blecher, majd meg Gellu Naum és Virgil Teodorescu.

Egy bukaresti közkertben vetett véget életének negyvenéves korában, csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy a saját életünk kioltása csak a létezés egyik banális cselekedete. Véleményünk szerint unalmában.