SZTORIKA

A kisfiú lábából ömlik a vé, nem túlzok. Egy pillanatra rosszul is leszek, de aztán a cselekvő énem bekapcsol, és orvosért kezdek ordibálni, közben egy törölközőt csavarok, vagy próbálok csavarni az akkorra partot érő kisfiú lábára. Keresztbe vágta egy kagyló, a seb hosszú és mély.

Utolértem és kértem a pénzem, de ő csak lenézően rámnézett és úgy tett, mintha láthatatlan lennék. Lassan letette a két nagy szatyrát a földre, hogy elővegye a zsebéből a kocsija kulcsát, és én akkor gondoltam egyet – most vagy soha!

Ahogy mondják. a futball a világ legfontosabb semmisége – mi most „csak” ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek?

A szertartás végén Róbert anyja odalépett a tanárnőhöz, elővett egy viharvert papírlapot, amelyet a tulajdonosa láthatólag sokszor szétnyitott, majd újra összehajtott. Ez volt az egyike azoknak a tárgyaknak, amiket Róbert zsebében a halála után találtak.

Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel oda jártak táncolni. Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt.

Az öreg eladó: "Vegye meg annyiért, amennyiért akarja, asszonyom. Ez egy jó kezdet számomra, mert ma még egyetlen tojást sem adtam el, és kell a megélhetéshez".

A professzor megtalálta a megoldást. Elsőként kedves feleségének, Arankának vázolta fel filccel, a konyha falára lelkesen. – Na akkor takarodsz innen, te félhülye, harmincöt évig elviseltelek, van pofád összefirkálni itt a konyhám falát, húzzál a lakásomból!