Miután a fejfára írandó név körül vita támadt, a császárt előbb jeltelen sírba temették, ám 1840-ben maradványait hazaszállították, és nagy pompával az Invalidusok dómjában helyezték végső nyugalomra.
Egy semmire sem jó döntetlenre álltak, amikor Alisson Becker felment egy 95. percben - Trent Alexander-Arnold által elvégzett - szöglethez. Bejött, a kapus pazar gólt fejelt - az utolsó másodpercben. Történelem.
Zerkovitz Béla felfigyelt a szemtelen, ám csinos lányra, rábeszélte az igazgatót, hogy ne küldje el. A teátrumban aztán a Színházi Élet fotográfusa lefényképezte, a fotó óriási tetszést aratott az olvasók körében, sőt külföldön is híre ment.
A nemtelen vetélkedőben meg-megszólaló helyi és külhoni kibic-politikusok, rakétacsörtető katonák és baromságokat mantrázó bloggerek néha ijesztő ’gondolatokat’ böfögnek bele a közös légtérbe.
Hisz Romániában nem hír az, ha meghal medvetámadásban nyolc ember 2019-ben. (És idén is van már egy halott, Azuga mellett.) Az sem hír, hogy egy medve értéke 40 ezer euró, és az emberé az nulla. Mese, hogy a legnagyobb medve volt, míg le nem pontozódik. + FRISSÍTÉS!
Az erdélyi magyar sajtó dicséretes önmegtartóztatással egy szót sem írt róla. Pedig innen ez a sztori csak azért nem tűnik föl annyira, mert megszoktuk, hogy a Tourette-járvány régóta fertőzi a magyar közéletet, erkölcsöt.
405 évvel ezelőtt, 1616-ban ezen a napon halt meg a világirodalom két klasszikusa, óriása: William Shakespeare (ötvenkét évesen) és Miguel de Cervantes (hatvankilenc évesen); sőt egy harmadik is, bizonyos Inca Garcilaso de la Vega perui író (hetvenhét évesen), az első újvilági szerző, aki európai ismertségre tett szert.
„Az 18.. év tavaszát és nyarának egy részét Párizsban töltöttem el. Ott megismerkedtem Monsieur C. Auguste Dupinnel. Hányszor kellett megcsodálnom (bár ismerve gazdag szellemét, nem volt számomra váratlan) Dupin ritka analitikai tehetségét!”
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.