Nem minden trágárság káromkodás, de minden káromkodás trágár beszéd. Ugyanis, csak akkor beszélünk káromkodásról, ha az valamilyen szent dolgot vagy Istent szidja a trágár szavakkal együtt.
Kilencven százalék fölé jutott a svájci vb-döntő elvesztését követő esztendőben az ezüstös Aranycsapat, amely 1955-ben 10 győzelmet és 2 döntetlent (91,6%) jegyzett. Sebes Gusztáv élgárdája 1954-ben 89,2, 1952-ben 87,5, 1953-ban 81,2 százalékot mutatott fel
A palesztinok mellett kiálló raptrió tagjait júliusban három évre kitiltották Magyarországról, így nem tudtak fellépni a Szigeten. Erre a Kneecap azzal reagált, hogy semmilyen jogalapja nincs a döntésnek, mivel a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el...
A párizsi főügyész, Laure Beccuau elmondta, hogy egy négyfős „kommandót” keresnek. Az elkövetők „elrejtették az arcukat”, és „nagy teljesítményű robogókon” menekültek el – tette hozzá, utalva arra is, hogy lehettek „megbízóik” és „segítőik” is a bűnbandában.
A 2003-ban piacra dobott itóka – a „putyina” egyébként oroszul „halászati idényt” jelent, 1972-ben e címen telefilm készült egy halászhajó kapitányáról – az elnök nevének birtokos esete, a nőnemű Putyinák – például Ljudmila Putyina, az elnök elvált neje – mellett.
A zöld lap ugyanazokra az esetekre alkalmazható, mint a VAR. A bíró köteles visszanézni az adott szituációt. A marokkói edző beavatkozása után a játékvezető újra megtekintette az esetet, és végül visszavonta a spanyoloknak megítélt büntetőt.
Nagy kérdés, hogy ha elkészül a drávapiski sakkmúzeum, miképp lesz képes fenntartani magát a halmozottan hátrányos kistérségnek számító Ormánság egyik eldugott falucskájában. Mali Zoltán szerint a gazdaságos működést nagyban segítik a klagenfurti tapasztalatok.
Győzelmével Olekszandr Uszik mindössze a második olyan ökölvívó Muhammad Ali után, akinek kétszer is a nehézsúly „vitathatatlan” bajnoka lett. Először – a Tyson Fury elleni 2024. májusi meccsen sikerült neki a címegyesítés...
A labdát járató párizsiak között a falfehérek futkároztak, mint pók a falon. Már aki futott, mert néhányuknál talán még Csoszogi, az öreg suszter is élénkebben mozgott volna. Ebből a szempontból a nagy meleg indifferens, hiszen a Madridot verő PSG-re is tűzött a nap...
Kis okosító kalandozás a szláv betűk világában Jeszenszky Géza ÉS-ben közült kiváló írásában (Magyar–román mérleghinta) van egy apró hiba. amely a mondandót nem befolyásolja (és amit amúgy is csak a hozzám…
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.