A csoda nem következett be a Kirov-stadionban. A vendégek üdvöskéje, Sztrelcov már a 12. percben megszerezte a vezetést – és utána még négy gólt lőttek a Zenit kapujába...
A tárogató a magyar történelem kísérője a honfoglalástól napjainkig. A török kori hódoltság hangszere mai formáját a 19. század végén Budapesten nyerte el. Ezt a hagyományt gondolta újra Váczi Dániel.
A harmincas évek elején Németh László így írt róla: „Ez a fiatal író pontosan az a tehetség volt, akit mi behunyt szemmel elképzeltünk. Zárt, elhagyott világ fia, akit nem könyvek tanítottak meg írni, hanem tulajdon gazdagsága”.
„Minden ellentétes híreszteléssel szemben egyértelmű, hogy a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, amit tudományos körökben senki nem vitat” – mondja Gugán Katalin, hozzátéve, hogy rokonság tekintetében tehát nyelvünk elszigeteltsége nyilvánvalóan nem igaz.
Új elem az ellenzéki összefogás. Együtt nem csak erősebbek, okosabbak is lehetnek. Hátha kitalálnak valamit, ami meghaladja a Tamás Gáspár Miklós által felvetett dilemmát. Ami nem csökkentené, hanem növelné az ő érdemeit.
Miután a fejfára írandó név körül vita támadt, a császárt előbb jeltelen sírba temették, ám 1840-ben maradványait hazaszállították, és nagy pompával az Invalidusok dómjában helyezték végső nyugalomra.
Egy semmire sem jó döntetlenre álltak, amikor Alisson Becker felment egy 95. percben - Trent Alexander-Arnold által elvégzett - szöglethez. Bejött, a kapus pazar gólt fejelt - az utolsó másodpercben. Történelem.
Zerkovitz Béla felfigyelt a szemtelen, ám csinos lányra, rábeszélte az igazgatót, hogy ne küldje el. A teátrumban aztán a Színházi Élet fotográfusa lefényképezte, a fotó óriási tetszést aratott az olvasók körében, sőt külföldön is híre ment.
A nemtelen vetélkedőben meg-megszólaló helyi és külhoni kibic-politikusok, rakétacsörtető katonák és baromságokat mantrázó bloggerek néha ijesztő ’gondolatokat’ böfögnek bele a közös légtérbe.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.