Botrányt kavart rockzenei körökben George Simion lakodalma

Botrányt kavart rockzenei körökben George Simion lakodalma
"Kérem, hogy ne társítsák mindazt, amit a 70-es években Phoenix néven, meggyőződésből létrehoztunk ahhoz, amit már sok éve, ennek egykori csinál, ugyanazon név alatt. (…) Szégyenkezem az ő szégyene miatt!” (Kappl József)

Benedek Elek: Tanárok forradalma

Benedek Elek: Tanárok forradalma
Huszonöt esztendei kultúrpolitikának mi az eredménye? Ím: egy vérig elkeseredett tanári és tanítói testület. Egy számban és intelligenciában tekintélyes testület, mely követeli a kenyeret, követeli erkölcsi sérelmének orvoslását, különben…

Benedek Elek és Fischer Mária

Benedek Elek és Fischer Mária
Beváltotta ígéretét: „Sem élve, sem halva nem hagyjuk el egymást”. Az ő sírfelirata az Ószövetségből, Ruth könyvéből való: „Oda megyek, ahová te mégy.” Szép, paraszti temetése volt az egykori nemesúrfinak és a zsidó polgárlánynak, akik nem tudtak elválni egymástól.

‘Choral’ zsinagógák, a megmaradtak

‘Choral’ zsinagógák, a megmaradtak
Elsősorban a (férfi) kórusok alkalmazásával térnek el a korábbi (a zsidó fölvilágosodás, a haszkalá) hagyományoktól, ezért let a ’kórus’ a névadó... Az ateista bolsevik időkben, illetve az antiszemita náci években a  Szovjetunióbeli  (és kelet-európai) ’kórusos’ zsinagógák jelentős részét lerombolták.

Ukrán szalonna, botulotoxin és Pitmandula

Ukrán szalonna, botulotoxin és Pitmandula
A veszélyes mérget már a két világháború közötti időszakban vizsgálat alá vették a tudósok: használható-e biológiai fegyverként az ellenség megsemmisítésére. Kiderült, hogy nagyon is – bár a bevetését korlátozza, hogy elsősorban aerosol-formában hatásos...

Ezt jelezni kell: a Qubit körüljárja a semmit

Ezt jelezni kell: a Qubit körüljárja a semmit
Kedves olvasóink, nagy nap ez a mai: a Qubit cikkei augusztus 26-án, pénteken pirkadattól napnyugtáig semmi másról nem szólnak, mint a semmiről. Hogy mit lehet írni a semmiről? El sem tudnák képzelni, mi mindent!

Így lett Ausztrália brit

Így lett Ausztrália brit
Az út során összesen 38 fő vesztette az életét, akik közül legalább húszan egy vérhasjárvány miatt, sokan malária miatt, de senki nem halt meg a rettegett skorbut miatt, vagyis Cook előrelátása, amely szerint rendszeresen megkövetelte a savanyú káposzta és gyümölcslé fogyasztását.

„Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi” – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagban

„Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi” – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagban
Elégett az Alföld kukoricatermése az emberemlékezet óta nem látott idei aszályban és forróságban. A szerencsésebb gazdáknak csak a termésük kétharmada veszett oda, de sokan vannak, akik rosszabbul jártak. A jószágtartók már most bálázzák a kukoricát, meg sem várva az őszi kárfelmérést és kártalanítást, inkább mentik állataik takarmányát.