Ágoston Hugó: Most ő a legjobb. Neve Trump. Judd Trump

Ágoston Hugó: Most ő a legjobb. Neve Trump. Judd Trump
Remek volt a román szakértők (ismert játékvezetők) közvetítése, egy félfüllel hallott megjegyzésük szerint Juddnak volt egy olyan sikeres ütése, hogy a fehér golyó hét mandiner-érintéssel érte el a célját. Azóta is keresem ezt a jelenetet.

Bojkott minden ellen, ami zsidó?

Bojkott minden ellen, ami zsidó?
A zsidók nem reklámoznak katonai kiképzőtáborokban agymosott gyerekeket, akiknek megtanították, hogyan robbantsák fel magukat és okozzák zsidók és más nem iszlám hitűek halálát. Nincs egyetlen zsidó, aki lerombolt volna egy templomot.

NJF: Harang Pápua Új-Guineába

NJF: Harang Pápua Új-Guineába
A látogatás fő attrakciója az volt, hogy felavatták és megáldották azt a harangot, amelyet a Magyarországi Református Egyház adományozott. (Az  áldást a delegációval kifejezetten e célra utazó Balog Zoltán református püspök, volt miniszter vállalta magára.)

Sir David Attenborough: Hangyaharc

Sir David Attenborough: Hangyaharc
Ha egy üvegbe rakunk tíz fekete hangyát és tíz tűzhangyát, semmi sem fog történni. De ha valaki erőteljesen megrázza az üveget, a hangyák elkezdik ölni egymást. A tűzhangya úgy véli hogy a fekete az ellenség, míg a fekete úgy véli, hogy a tűzhangya az.

Pénz, pénz, pénz… és foci

Pénz, pénz, pénz… és foci
A szaúdi játékosok fejlődését nagyban segítheti, hogy számos futballsztár szerződött a helyi bajnokságba, így Cristiano Ronaldo után többek között Sadio Mané, Karim Benzema, Fabinho, Jordan Henderson, Rijad Mahrez és Roberto Firmino is.

NJF: Írói nagyság

NJF: Írói nagyság
Mégiscsak Gorkij volt a legnagyobb... Nem a szocreál, a génjei miatt... Az ukrán nemzetiségű Gogol meg a legkisebb (még cilinderben is)... A költők közül Majakovszkij emelkedik ki... Puskin egy fejjel kisebb...

Twin Peaks és a lélek bugyrai

Twin Peaks és a lélek bugyrai
Judy ugyanis mindenek felett áll, ő az a démon, akit senki sem láthat, és akitől mindenki retteg. Mindezek ellenére ott rejtőzik végig a harmadik évadban, ő maga az Unheimliche, a megfoghatatlan...

Három év Új Hét

Három év Új Hét
Az alapítás évfordulója, főleg, ha ilyen zsenge, a nullához viszonyít. Nem volt semmi, aztán egy új világ született. A semmiből? Az Új Hét esetében sem a semmiből – hiszen ha modell nem lehetett is, ihlető (jogcím és pretextus) mégiscsak volt: a régi, a bukaresti hetilap...