Puzsér Róbert: Gyurcsány nélkül

Puzsér Róbert: Gyurcsány nélkül
Gyurcsány Ferenc lemondásával vége szakadt a mostani miniszterelnök és a közötte zajló bő huszonhárom éves küzdelemnek is, amelyik hol jobban, hol kevésbé, de meghatározta a politikai életet. A történelem istene az eposz ecsetvonásaival fest.

Muhi Sándor: Erdős I. Pál (1916–1987)

Muhi Sándor: Erdős I. Pál (1916–1987)
Sokan és sokszor leírták, hogy alkotásainak fő erőssége a könnyed, játékos, lírai hangvétel. Vitathatatlan tény, hogy egyéniség. Rajzai tanulsága szerint sajátos formanyelvvel, könnyen felismerhető, azonosítható kifejezésmóddal rendelkezett.

Majtényi Erik: Kilenc tó…

Majtényi Erik: Kilenc tó…
Kilenc tó könnyű habja lejt, / kilenc tó könnyen elfelejt – hátha ez a vers is elfeledte már rég, hogy őt ki írta, én pedig úgy járok majd vele, mintha legkomolyabb képpel saját versemként – és főleg versként – elszavalnám azt, hogy „Lányból lesz az asszony, bimbóból a rózsa…“

Rónai István: Abszurd zene

Rónai István: Abszurd zene
Ami nem értelmes, csak érzelmes: a giccszene abszurd zene. Az a zene, melynek minden paramétere (dallam, összhang, ritmus, dinamika, hangszín) előre meghatározott, mely a választott alapsémából gépiesen levezethető, van annyira abszurd, mint Ionescu ellendarabjában a Smith-ek társalgása.

Berend T. Iván: Az “életképtelen” Kanada

Berend T. Iván: Az “életképtelen” Kanada
Kanada a világ egyik legjobban iskolázott országa. A legfejlettebb országok 75 százalékos átlagával szemben Kanadában 89 százalék végzi el a középiskolát. Az egyetemi oktatásban résztvevők arányát tekintve Kanada világelső. A felnőtt lakosság 56 százaléka rendelkezik felsőoktatási diplomával.