AJÁNLÓ

Csendéletei újfajta látásmódot képviselnek a román festészetben. Az ásványi és a szerves világ határán a csendélet különös látomássá válik, amelyben könnyen érthető és titokzatos elemek fonódnak össze.

Sarkadi Sándor (1887-1956) a két világháború közötti képzőművészeti élet egyik legszínesebb, legsokoldalúbb egyénisége. Kémia-fizika szakos tanár, újságíró, lapszerkesztő, igazgató volt, valamint festő, szobrász, keramikus, aki az általa tervezett, épített háza udvarán farkast nevelt.

Nem először (és nem utoljára) veszek elő Bálint Zsigmond-fotót, hogy beszéljen, valljon önmagáról. A való világ megismerésének vágya, egyfajta egészséges alkotói kíváncsiság hívja életre őket, s így történt ez Külsőrekecsinben is, ahol a jóbarátai által Zsigának szólított marosvásárhelyi fotóművész elemében érezte magát.

Cranach szerette meghökkenteni embertársait. Csúfondárossága megtörte az ünnepélyességet, még „leghivatalosabb” képeiben is.

1921-ben Popp Aurél, Kudelász Károly, agyagipari szakmunkás közreműködésével, testvére anyagi támogatásával – megalapította a DAC kerámiagyárat, itt dolgozott tervezőként, alkalmazottként egy ideig Sarkadi Sándor is. Egyes források szerint a gyár (inkább manufaktúra) 1923-1927 között működött, de Aurel Popp önéletrajzi írása megcáfolja ezt...

"Éppen szüreteltünk, a kamera átvetve a vállamon. A rekecsinyi szőlőtövek annyira alacsonyak, az ember nem is állva szedi a szőlőt, inkább térdelve vagy éppen a földön ülve. Én is ültem éppen, s a gépemmel állandóan hátrafelé leskelődtem..."