A káromkodás áldásos hatásai

A káromkodás áldásos hatásai
Ha véletlenül belerúgunk a küszöbbe vagy a szekrény sarkába, hajlamosak vagyunk ösztönösen ehhez a módszerhez folyamodni. Igen, egy kiadós káromkodásról van szó, amelynek pozitív hatásait egyre több kutatás mutatja ki.

Faludy György: Óda a magyar nyelvhez

Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk / és forró, mint forrongó szellemünk. / Nem teljesült vágy, de égő ígéret, / közös jövő és felzengő ítélet, / nem hűs palackok tiszta óbora, / nem billentyűre járó zongora, / de erjedő must, könnyeinkben úszó / tárogatószó.

Ladányi Mihály versei

Ladányi Mihály versei
Társadalmi elkötelezettsége kiállást jelentett a peremen élők mellett, akikhez – független életmódjával – mindinkább maga is odatartozott. Ekként igyekezett megmaradni – illúziók nélkül is – forradalmárnak. Német, angol, orosz és román költőket fordított magyarra.

Pelé, az ember és a félisten

Pelé, az ember és a félisten
Brazíliában Pelé világszínpadra lépése egybeesett a nemzet 1960-ban alapított új fővárosának, Brasíliának és innovatív építészetének, valamint a bossa nova zenének a sikerével. Azt mondták, hogy Pelé egy gólja, Oscar Niemeyer egy-egy íve vagy egy João Gilberto által énekelt Tom Jobim-dallam olyan volt, mint az  “öröm ígérete” egy egzotikus marginális országból...

David Popovici volt 2022 legjobb férfi úszója a Swimswam.com szakportál szerint

David Popovici volt 2022 legjobb férfi úszója a Swimswam.com szakportál szerint
A 100 és 200 méteres gyorsúszást minden jelentősebb nemzetközi versenyen megnyerte, amelyen indult, így a felnőtt és az ifjúsági világ-, illetve Európa-bajnokságot is. Világelsőségét azzal alapozta meg, hogy 2022-ben a 100 méteres gyorsúszásban a hét legjobb időt érte el (16-szor 48 másodperc alatt), 200 méteren pedig a három legjobb időt úszta.

Bartha György három verse

Bartha György három verse
A gonosz is tanul, gonoszságában szemfülesebb lesz: a kard-asszó megnyerésének felajánlásával hiúságát legyezték, ekkor mintha feladta volna minden óvatosságát, ami addig jellemezte – játék volt ez is, és ő hitt a játékban...