Demény Péter: A Horváth Andor-album

Demény Péter: A Horváth Andor-album
1944-ben született, és abból, ami következett, talán az egyetlen menekülés a közösség irányába történhetett. Akadtak néhányan, akik nem oda menekültek, holott itt maradtak, de ő nem közéjük tartozott.

Az utolsó út

Az utolsó út
Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel oda jártak táncolni. Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt.

Hajdú Miklós: A populizmus kísértete

Hajdú Miklós: A populizmus kísértete
A populizmus lényegének legismertebb összefoglalása a Juvenalis római költőnek tulajdonított mondás, mely szerint kenyér és cirkusz kell a népnek. A népnek, amelynek többsége a felszínes és harsány propagandát fogyasztja a tények helyett.