LÁTVÁNY

Expresszionista és szürrealista hatások nyomát sejtető oldott formáit önmaga alakította ki. De előbb megtanulta a hozzá szükségeseket. Nem formabontással indult, mint egyesek, akik vélt modernségükben úgy hiszik, hogy aki formát bont, annak rajztudásra például nincs is szüksége.

A d’Orsay Múzeumban látható a művészettörténet egyik megítélésem szerint legerotikusabb festménye, Manet Olimpiája is. Édouard Manet nem tartozott az impresszionistákhoz, újszerű látásmódjával mégis részese a festészet 19. századi forradalmának.

A hőskori - a romániai rendszerváltás előtti Premfotó verseny - idején Morvai Pál felvételei jelentették (több más alkotó mellett) a lírával, látvánnyal szakitó, köznapian szürke elemek beemelését a fotográfiába.

A fotós faábrázolás egyik telitalálata - legalább is azon képek közül, amiket életemben a témában láttam. Szerzője, a kolozsvári Sarzsinszky Ferenc már nem él, néhány papirképe lapul nálam, amiket az Előre Sötétkamra rovatának küldött, akkor már reszkető kezű nyugdijasként, de nyughatatlan fotósként

Egy vonal nála lelkiismereti kérdés. A Küküllő mente a nagyvilág. Kibírja napokig szó és étel nélkül, kréta nélkül egy óráig sem. Szegény ember, de ezt ő nem tudja. Gazdag lehetne, de neki nem fizetődik ki. Él, mint minden ember, gondok között

Festői világa kozmikus sugárzású. Az emberi lét minden tragikumát és esendőségét, bánatát-örömét szintetizáló festészet. Az ember és a természet ellentétét harmóniává oldotta; az érzelmességet színei izzásában felforrósodó indulattal vetette meg.

Lorca ódát írt Dalínak, 1926-ban: „De főként hadd daloljam közös gondolkodásunk, Mely borús és aranyló napokban összeforraszt. A fény, mely elvakítja szemünk, nem A Művészet, Szeretet s barátság inkább s a jó közös harc.” (Somlyó György fordítása)

Elekes Feri, egykori kenyeres pajtásom az Ifjúmunkásnál, akárcsak öccse, Elekes Károly grafikus - aki az itt látható fotót elkövette hajdanában-danában, nem szégyelik azt a múltat. Igy van ez, itt is, ott is felbukkannak fotóink, életünk tanúi, küldözgetjük őket egymásnak, cserélgetjük a látványt, de mindig ugyanott kötünk ki, ahonnan indultunk: a tanúságtételnél.