LÁTVÁNY

1938 novemberében a The National Geographic Magazine akkori legújabb számában bizonyos Dorothy Hosmer bőséges fotóanyaggal tüzdelt útirajzban számol be arról, mily kalandos utat tett meg azokban az években Romániában, méghozzá kerékpáron...

Ki ez a nagy varázsló? 1862-ben látta meg a napvilágot apró, kis grúz faluban. Élete vége felé néhány hivatásos festő is érdeklődni kezdett művészete iránt, ám ez az érdeklődés nem változtatott a sorsán. 1918-ban mindenkitől elfeledten halt meg: még sírhelyét sem ismerjük.

1958. december 17-én született Csíkszeredában. 1982 - 1986 között kezdte el művészeti tanulmányait, mestere Beczásy Antal volt. Az 1990-es évek óta legtöbbet Magyarországon dolgozik, de tevékeny résztvevője a kézdivásárhelyi művésztelepnek is.

Nem biztos, hogy föltétlenül nőiességnek nevezné el; lehet, hogy nagy fokú érzékenységnek, emberi melegségnek, a szépségre való fogékonyságnak, a szépség és a derű keresésének, törekvésnek az összhangra és dekorativitásra...

A Benelux államok városaiban az a csodálatos, hogy lépten-nyomon kisebb-nagyobb múzeumokba, tárlatokba, művészeti galériákba, műalkotásokba botlunk, amelyek között remekművek is akadnak.

Huszonöt évet töltött Budapesten, sikere volt, haladt előre, egyre több helyre hívták kiállítani, jelentős kollekciókba kerültek munkái, szülővárosa és annak környéke mégis hazavonzotta. Azóta is az itteni realitást festi a maga sötéten láttató, morbidan is nosztalgikus, iróniájában is lírai, bizonytalan lebegést sugalló, egyéni módján.

A fotórészleg egyik faláról Irving Penn amerikai fotóművész (sz. 1917) döbbenetes alkotása tekintett velem farkasszemet, amely két perui gyermeket - testvéreket - ábrázol, valahonnan a legalsóbb néprétegből, akik a maguk személyiségének önkéntelen tudatában, ha mezitláb is, de a legnagyobb méltósággal néznek a fotográfus szemébe,.

A ma­kett több nézetben kétséget kizáróan Brâncuși szellemét sugall­ja, amit a szobrász művé­nek, a márvány ovoidnak az ott szereplő fényképe is igazol. Tervezőjének célja – tudatos kísérlet az építészet és a szobrászat egységbe olvasz­tására.

Mert stílusának lényege ugyanaz maradt, mert a stílus nem ujjgyakorlat, nem kísérletezés, a stílus a megtanulhatatlan, az egyedi, az, ami énünkből a legjobb.