LÁTVÁNY

Mire a vakációról hazaértünk, bekövetkezett a pénzbeváltás. Nagybátyám elment a bankba, hogy millióimat beváltsa. Nekem azt mondta, hogy éppen egy görögdinnyére elegendő aprópénzzel szúrták ki a szemét. A bizonyíték ott volt a kezében.

Már nem is ostromolja tovább a bevehetetlent, a lényétől, sajátos festői látásmódjától idegent. Visszatért önmagához. Folytatja azt, amit tulaj­donképpen sohasem hagyott abba. Szelíd optimizmusának, lírai érzé­kenységének vallomásait szövi színekbe.

Növényi motívumok nagy számban fedezhetők fel a szatmári épületeken is. Ez már századok óta elterjedt díszítési mód az élet, mindennapi környezetünk számos területén, különösen a népművészetben, ahol egy adott pillanatban uralkodó jelenséggé vált.

A képen 1924-et írunk, nyár van, a folyó a Nagy-Küküllő, amint Erzsébetváros határában éppen elhömpölyög. A víz fölött mintha könnyű pára lebegne, de meglehet, hogy a fotó ismeretlen készítőjének technikai felületessége, vagy a kép megőrzésének nem megfelelő körülményei okozzák a látványra telepedő homályt.

Ladea alkotó munkásságában a fő helyet a portré foglalja el. A már említett történelmi hősök mellett ott találhatók fából faragott bánsági parasztfigurái, köztük a szülőké. És ott van a Krónikaíró figurája is, a kor szemlélője, aki tollával mégis tettre váltja elmélkedéseit.

Páll Lajos Korondra – hoz. Hozza a világot. A gondolatot. A látókört. A felismeréseket. És megdöbbent, amikor feltárja teljes szépségében a falusi gótikát.

Pallady érzékenységét gyakran hozták Baudelaire-rel kapcsolatba. Palladynál azonban olyan vonásokkal is találkozhatunk, amelyek éppenséggel a Baudelaire utáni líra, a mallarmé-i költészet hangulatával egyeznek meg, az in­tellektuális felindultságban fogant versek világával.

Persze rajzolni a mi művészünk is tud. Sőt, a kóbor apácák megtévesztésére nem fehér alapon fekete a rajz, mint ősforrásánál, hanem fekete alapon fehér. Hát ennyire átejthetőnek nézzük a tárlatlátogatót?