INTERJÚ / ESSZÉ

Az elmúlt tizennégy évben azt látjuk, hogy a kormányon lévőknek nincsen gondolatuk az oktatásról, csak a hatalomról, és minden nagy rendszert megpróbálnak őrülten centralizálni, miközben elfedik a kritikus hangokat.

Meghasonlani sosem lehet késő. Nem azt kell ilyenkor vizsgálni, hogy mi volt, ki volt előtte az ember. Az egzisztencia dekonstruálása, majd annak rekonstruálása, mindezek módszertana, elvégzésük minősége itt az érdekes. Már nem prioritás a levedlett élet.

Értelmiséginek lenni nem pusztán szerep, hanem felelősség is: akik most, amikor Magyar Péter egyszerre hívja ki a kormányt és annak ellenzékét, épp csúfolódnak meg röhögnek rajta, az értelmiség ethoszát hamisítják meg és játsszák ki az ellenzékváltás, a kormányváltás és a rendszerváltás ellen.

Természetesen nem az államszocializmus termelőszövetkezeti modelljének adaptációjáról van szó. Szélesebb értelemben az egész „szociális gazdaság”, a szövetkezetek és a nonprofit szervezetek nem hiányozhatnak a baloldal politikai programjából.

A politikai baloldalnak eddig nem sok eredményt hozott, amikor nagyon baloldalinak akart látszani:  ilyen volt az alkotmányozás megpuccsolása szociális lózungok miatt; a száznapos programok, melyek kiigazítása vezetett Őszödig; szociális demagógiával érvelni a kettős állampolgárság ellen...

“Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!” Nagy szerencse, hogy van, aki arra született, hogy – Arany János veretes fordításában – “helyre tolja azt”. Ez sikerülni fog, hiszen Orbán már eddig is sok mindent, egy egész országot is eltolt.

Petőfi akkor végérvényesen meghalt, a Bach-korszakban egy percig sem tudott volna élni. Kérdés, hogy mai korunkban többfunkciós emblémaként valóban Petőfit látja-e az utókor, vagy csupán az utókor látja aznapi önmagát.