INTERJÚ / ESSZÉ

Mi van, ha nem újraírják a múltat, hanem már eleve megszüntetik, és ezt a törlést idézik fel számunkra mindannyiszor? Mi van, ha egyszer csak rádöbbenünk, hogy a nemzeti identitásunk az üresség mozzanatait játssza végtelenítve?

Óriási fék, megkapaszkodom nagy nehezen. Hangos fékcsikorgással majdnem belénk csúsznak a kormányőrök. Mi volt ez? Félrehúzunk. Elmegy mellettünk egy másik autó, talán egy fiatal nő vezeti. Áthalad a fekete macska által húzott képzeletbeli vonalon.

A magyar ember fél a világtól, mert onnan, kívülről soha semmi jó nem érkezett, s míg ők értik és megértik egymást, addig minket (s a nyelvünket) senki sem ért. Mennyi zsigerekbe égett negatív érzelem, érzés, micsoda táptalaj a propaganda számára.

A PISA-eredményeket nézve látszik, hogy ebben a régióban is vannak felemelkedő, stabil és leszakadó országok. Mindig Bulgária és Románia volt a sor végén, de Románia szépen fejlődik, Magyarország és Szlovákia viszont, úgy tűnik, lefelé csúszik.

A felnőttek kilenc százaléka depressziós, a nyugtatók, antidepresszánsok rémisztő mennyiségben fogynak. A befejezett öngyilkosságok száma 2021-ben húsz százalékkal volt magasabb, mint a járványt megelőzően.

A boldogság jelen van a virágokban, a fákban, a levegőben, a fényben, mindenhol. Jelenlétében felfedezzük, hogy túlcsordul a lelkünk. Sokféle boldogság van, egyeseknek van nevük, másoknak nincs, de mindegyiknek a megélésében a lélek elevenedik meg.

„A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el »igazságokat«. Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához...."