INTERJÚ / ESSZÉ

A Krúdy-regény nem úgy regény, ahogy azt addig megszoktuk. Némi túlzással azt is mondhatjuk: inkább líra, mint epika, hisz nincsen jól meghatározható cselekménye, színtere s a szokványos szerkezeti sémák sem illenek rá. Krúdyt magát parafrazálva: művei olyanok, mint azok a dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig.

Egyetértek Fosztó Lászlóval abban, hogy ‒ amennyiben jóhiszeműek vagyunk ‒ immunreakcióként tekintsünk a fellángoló vitára, válaszként mindarra, ami a társadalomszerű működésünket megzavarta, átalakította, letérítette korábbi pályájáról.

Egyre növekszik azok száma, akik így vagy úgy alkalmazkodnak a „nemzetstratégiai”, „virtuális nemzetegyesítő”, „Kárpát-hazát építő” intézményes elvárásokhoz, vagy egyszerűen profitálnak ezek támogatáspolitikájából.

Az eset nem annyira látványos – és elfogadom, a Korunk részéről talán nem szándékolt –, de mégis hasonló ahhoz, mint amikor Drábik János majdnem belopózott a Kolozsvári Magyar Állami Színházba. Sajnos további esetek is említhetők lennének.

Sajnos úgy tűnik, a Korunk szerkesztősége arra játszik, hogy könnyen megússza a dolgot. Pedig ez az eset kiváló alkalmat jelentene arra, hogy tisztázzuk, mi elfogadható számunkra, és mi nem az – azt hiszem, ez a közösségi önismerethez tartozik…

Ez a rendszer a klasszikus fasizmus bukásából tanult – fasisztoid – mutáció. Ahogy a spanyolnátha „tanult” a normális influenza meggyengüléséből. A fasisztoid is „tanult”. Ugyanúgy vissza akarja vezetni a társadalmat az őserdőbe, ahogy őse, a klasszikus fasizmus.

Az életben sok minden a véletlen valószínűség szerint történik. Szerencséje annak van, aki minél több tényezővel dolgozik. Sok tényező kombinációja adja a lehetőségeket. Te rendkívül aktív ember vagy. Nyilvánvaló, hogy a gondolataid és a lehetőségeid ebből is fakadnak.